20 százalékkal magasabb a halálozási kockázat, ha túl kevés vizet isznak

Megállapították, hogy azoknak az embereknek a halálozási kockázata, akik nem isznak elegendő vizet, 20 százalékkal magasabb, mint azoké, akik elegendő vizet isznak.

1928047
20 százalékkal magasabb a halálozási kockázat, ha túl kevés vizet isznak

Az Egyesült Államokban (USA) végzett kutatás a Lancet tudományos folyóiratban jelent meg.

Az amerikai National Institutes of Health kutatóinak egy csoportja 25 éven át 11 000 amerikai felnőtt adatait gyűjtötte össze .

A kutatók a vér nátriumszintjének megfigyelése útján dokumentálták a résztvevők átlagos vízfogyasztására vonatkozó adatokat.

A Lancet tudományos folyóiratban publikált egyik legfrissebb adatsorból kiderült,hogy  ha minél magasabb a nátriumszint az ember vérében, akkor annál kevesebb vizet fogyaszt.

Az adatok szerint azok, akiknek vérében a nátrium koncentrációja meghaladja a 144 millimol/liter vért, 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel mutatták az öregedés fizikai jeleit, mint azoknál, akiknél alacsonyabb a nátriumsűrűség.

Az öregedés fizikai jelei a magas koleszterinszint, a cukor, a száraz bőr és a szem körüli ráncok voltak.

A tudósok azt is feltárták, hogy azoknál, akiknek a vérében több a nátrium, vagyis akik nem tudnak annyi vizet fogyasztani, amennyi kell, 20 százalékkal nagyobb a korai halálozás kockázata.

Azok az emberek, akik kevesebb vizet isznak, nagyobb valószínűséggel szenvednek olyan betegségekben, mint a cukorbetegségben, a szívelégtelenségben és a demenciában.

Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos, Mérnöki és Orvostudományi Akadémiája szerint bár napi 8 pohár víz fogyasztása elegendőnek számít, egy egészséges ember átlagos vízszükségletét a férfiaknál csak 15,5 pohár (3,7 liter) vízzel, a nőknél pedig 11,5 pohár vízzel (2,7 liter)  lehet kielégíteni.



Még több hír