Enyhe és közepes mellékhatásokat észleltek a Pfizer kísérleti koronavírus-vakcinájánál
Az amerikai Pfizer gyógyszergyár bejelentette, hogy az új típusú koronavírus (Covid-19) ellen a német BioNTech biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztett vakcina-jelöltnél enyhe és közepes mellékhatásokat észleltek az embereken végzett tesztek során.
Az amerikai Pfizer gyógyszergyár bejelentette, hogy az új típusú koronavírus (Covid-19) ellen a német BioNTech biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztett vakcina-jelöltnél enyhe és közepes mellékhatásokat észleltek az embereken végzett tesztek során.
A vállalat közölte, hogy több tesztalanynál fáradság, fejfájás, hidegrázás és izomfájdalom jelentkezett, néhányuknál lázat, a kísérleti személyek egy szűk körénél pedig magas lázat észleltek.
A vállalat vakcinakutatásért és -fejlesztésért felelős vezetője, Kathrin Jansen közölte, hogy amennyiben a független adatelemző bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó tünetek biztonsági kockázatot jelentenek, akkor leállíthatják a kísérletet, de mostanáig nem hoztak ilyen irányú döntést.
A kísérleti vakcinából az USA-ban folytatott harmadik fázisú klinikai tesztek során eddig több mint 12 ezer tesztalany kapott két dózis oltást.
A cég nem sokkal korábban azt kérvényezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól (FDA), hogy az eredetileg tervezett 30 ezer főről 44 ezerre növelhessék a kísérletben résztvevő személyek számát.
Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója előző nap azt nyilatkozta, hogy várhatóan október végén kapnak biztos eredményeket a koronavírus-vakcina hatékonyságára vonatkozóan, és közölte, hogy már megkezdték az előkészületeket a vakcina regisztrálásához, gyártásához és terjesztéséhez.
Még több hír
Maalouf koncertet ad Türkiyében
İbrahim Maalouf libanoni származású francia trombitaművész május 25-én Türkiyében ad koncertet.
Nagy érdeklődés övezte a Rafadan Tayfát Koszovóban
Nagy érdeklődés övezte a Rafadan Tayfa, a TRT Çocuk népszerű rajzfilmjét Koszovóban.