Antalya felkészült a biztonságos turizmusra
Antalya kész a „biztonságos turizmusra”, jelentette ki Ukrayna ankarai nagykövete, Andrii Sybiha.

Sybiha antalyai látogatása során Ersin Yazıcı kormányzóval és hivatalnokokkal találkozott.
Sybiha rámutatott: Antalya nagyon szép város, s nemcsak a turizmus, hanem a mezőgazdaság fővárosa is.
Emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai repülőjáratok tegnap indultak újra Antalyába:
„Antalya komolyan felkészült a biztonságos turizmusra, ezt turistaként nézelődve saját szemünkkel is láthattuk” – mondta.
Elmondta, hogy számos hotelben 200 biztonsági szabályt alkalmaznak, s azt tanácsolta: többen utazzanak ide Ukrajnából.
A város tengerpartja és időjárása mellett kiemelte vendégszeretetét is:
„Sok ukrán él ebben a városban, egyesületeket is alapítottak. Olyan az itt élő ukránoknak, mint a második otthonuk. Köszönjük, hogy biztonságot nyújtottak nekik! Arra kérünk minden ide látogató és itt élő ukránt, hogy ők is tartsák be a szabályokat” – mondta a nagykövet.
Ersin Yazıcı kormányzó elmondta: a város szállodái a legapróbb részletekig betartják a járványellenes szabályokat, s folyamatosan zajlanak a kellő felülvizsgálatok:
„Megtettünk minden óvintézkedést. Mindenkit várunk városunkba, Antalya felkészült és eltökélt.”
Még több hír

Boldogabbak vagyunk a hét bizonyos napjain
Az emberek boldogabbnak érzik magukat a hét bizonyos napjain.