Folyóiratot indított a Külföldi Törökök és Rokon Népek Hivatala

Abdullah Eren, a YTB igazgatója a Twitteren jelentette be a folyóirat elindítását, úgy hivatkozva rá, mint a „YTB. 10. évének meglepetése”

1407532
Folyóiratot indított a Külföldi Törökök és Rokon Népek Hivatala

A Külföldi Törökök és Rokon Népek Hivatala (YTB) elindította a három havonta megjelenő „Memleketim” (Szülőföldem) nevű magazinját, melynek első száma az „Erős diaszpóra, erős Törökország” címet viseli.

Eren ezzel utalt rá, hogy 10 éves a YTB és közölte, hogy a folyóirat első száma azzal a címmel fog megjelenni, hogy „Erős diaszpóra, erős Törökország”.

„Elindult a Memleketim folyóirat, amelyben sokszínű tartalmat kínálunk a diaszpóránknak és térségünknek. Sok szerencsét kívánunk világunknak a nyárra! Minden barátomnak köszönet a munkájukért” – fogalmazott.

A folyóirat a YTB internetes oldalán (http://ytb.gov.tr/edergi) lesz elérhető.



Még több hír