Egyre több a távol-keleti turista Törökországban

Elsősorban Kínából és Japánból, de más távol-keleti országokból is egyre több turista választ törökországi desztinációt.

1274767

A piaci és turisztikai változatosságot bővítő Törökország hatékonyan nyitott a távol-keleti piacra is.

A kínai, japán, indiai és dél-koreai piacot megcélzó Törökország 2018-ban Kínában, 2019-ben jelentette be a Török Kultúra Évét.

Ennek keretében koncerteket és Törökországot bemutató kiállításokat is szerveznek, s a könnyebb elérhetőség érdekében a repülőjáratok számát is növelni tervezik.

A kulturális és idegenforgalmi minisztérium előrejelzései szerint a 2018-ban 450 ezer kínai turista száma idén 600 ezerre, a tavalyi 86 ezer japán turista száma pedig idén 110 ezerre fog nőni.

2023-ra Törökország célja a 2 millió kínai és 750 ezer japán turista, ennek érdekében a heti repülőjáratok számát 20-ra tervezik növelni.

A távol-keleti turisták számának növelése érdekében fontos lenne a távol-keleti konyhát kínáló vendéglátóhelyek számának növelése, főként a kínai turisták fizetési rendszerének bevezetése és a turisztikai nevezetességek nyelvi lehetőségeinek bővítése.

Még több hír