Törökországi kiviszüreten vettek részt az orosz turisták

Eddig csak a zöldségesnél láttak kivit azok az orosz turisták, akik most az antalyai Gazipasában a kiviszüretben is részt vehettek.

1274434

A központtól 18 kilométerre fekvő Çörüş negyedben a kiviszüretbe 15 orosz turista is bekapcsolódott.

Az ültetvényen dolgozók szerint a turisták remekül szórakoztak.

Liliya Mutlutürk, a csoport házigazdája elmondta: korábban már járt az ültetvényes, s barátainak is meg akarta mutatni. Elmondta, hogy Oroszországban csak a zöldségesnél látnak kivit:

„A trópusi gyümölcsök nem teremnek meg Oroszországban. A kertben saját kezünkkel szedtük a kivit, nagyon szép napot töltöttünk itt, hihetetlen kaland volt számunkra” – mondta.

Nailya Safikova is elmondta, hogy korábban még sosem látta a kivicserjét, és nem tudta, hogyan termesztik.

„Nem tudtam, hogy terem a kivi. Azt hittem, hogy a föld alatt nő, mint a krumpli. Nem is gondoltam, hogy inkább olyan, mint a szőlő. Nagyon érdekes volt. A törökök pedig nagyon dolgosak, nagyon szeretem őket” – mondta Olga Muravieva.

Cemil Cılız, az ültetvény tulajdonosa elmondta: el kezdték az idei szezonban a kiviszüretet, és nagyon örülnek, hogy ez ennyire érdekli a turistákat.

Még több hír