Ali Erbaş kiemelte a Zarándoklat során végzett tanítás fontosságát

Prof. Dr. Ali Erbaş, a Vallásügyi Hivatal igazgatója kijelentette: fontos emlékeztetni az egész világot az emberiséget a helyes úton megtartó alapelvekre.

1248699
Ali Erbaş kiemelte a Zarándoklat során végzett tanítás fontosságát

Erbaş a Zarándoklat elvégzésére tegnap utazott Medinából Mekkába, s megvizsgálta a Vallásügyi Hivatal 2019-es zarándoklat szervezésében kialakított szolgáltatásait.

Meglátogatta a szolgáltatásokban részt vevő csapatok vezetőit, és tájékozódott tevékenységükről.

Erbaş beszédében kiemelte a Zarándoklat során végzett tanítás fontosságát:

„Prófétánk azt mondta, hogy „A zarándoklat Arafat”. Alapjában véve Arafat is a tanítás egy eszköze. Itt mondta el Prófétánk híres beszédét, mely napjainkban is az emberiséget a helyes úton megtartó alapelveket tartalmazza. A tanítás fontos része fontos emlékeztetni az egész világot az emberiséget a helyes úton megtartó alapelvekre” – jelentette ki az igazgató, hozzátéve, hogy a Zarándoklat egyik fontos jellemzője, hogy alkalmat nyújt a tanításra és emlékeztetésre:

„Ezeken a szent helyeken küldetett le e Kegyes Korán, s páratlan alkalom, hogy a kinyilatkoztatás helyén magyarázhatjuk és taníthatjuk a zarándokoknak” – mondta.



Még több hír