Elhagyták az önkéntesek a hawaii "Mars-bázist"

Nyolc hónapnyi elszigeteltség után, hat NASA-szponzorált önkéntes hagyta el a marsi körülményeket idéző lakhelyét egy hawaii vulkánon.

809238
Elhagyták az önkéntesek a hawaii "Mars-bázist"

A négy férfi és két nő január 19-én vonult el a világ elől a világ legnagyobb aktív vulkánjánál – Mauna Loa – felépített bázisra. Kommunikációjuk a külvilággal 20 perces késlekedést ölelt fel, ennyi időbe telne a rádiójeleknek eljutniuk a Földről a Marsra.

Az önkéntesek egy kísérletben vettek részt, amelyet úgy terveztek, hogy a szakemberek jobban megismerhessék a hosszú távú emberes űrküldetések pszichológiai hatásait. A begyűjtött adatok segédkeznek a NASA-nak könnyebben kiválasztani a megfelelő legénységeket a két-hároméves marsi expedíciókhoz.

Az űrügynökség abban reménykedik, hogy a 2030-as évekre már felküldheti az első embereket a negyedik bolygóra.

A hawaii csapat tagjai speciálisan megtervezett szenzorokat viseltek, amivel követni lehetett hangulatukat és egymástól való távolságukat az apró, 111 négyzetméteres kupolában. A készülékek többek között monitorozták hangszintjüket, és azt is érzékelték, ha az alanyok kerülték egymást, vagy éppen vitatkoztak.

A legénység a kompatibilitás és a stressz-szintek mérésére alkalmas játékokat is játszott. Amikor az összezártság hirtelen túl sok lett, virtuálisvalóság-készülékek révén trópusi tengerpartokat vagy más, ismerős tájakat látogathattak meg.

Kim Binsted, a vizsgálat vezetője az AP-nek kifejtette, az alanyok naplót vezettek lelkiállapotukról. Ez volt az ötödik ilyen misszió. A kutatások során sokat tanultak, többek között azt, hogy a konfliktusok a legjobb csapatokban is megjelennek, ezért nagyon fontos, hogy a legénység –mind a csapattagok, mind a csoport – rugalmas legyen, meg tudja vizsgálni a probléma okát, és meg is tudja oldani.

A projekt egyébiránt a hat NASA-támogatta vizsgálatból az ötödik volt a Hawaii Egyetem speciális létesítményében (Hawaii Space Exploration Analog and Simulation, avagy HI-SEAS).

Az űrhivatal mintegy 3,13 millió dollárt költ ezekre a kísérletekre.

forrás: AP/http://www.hirado.hu



Még több hír