A klasszikus maja civilizáció egy uralkodójának sírját tárták fel Guatemalában
A maja civilizáció klasszikus időszakának egyik uralkodóját rejtő sírhelyet tártak fel az észak-guatemalai El Perú (más néven Waka) maja ásatási helyszínen - közölte a közép-amerikai ország kulturális és sportügyekért felelős minisztériuma.
Az előzetes kormeghatározás szerint az idén nyáron feltárt sír nagyjából az időszámításunk után 300-350 közötti időszakból származik, ami azt jelenti, hogy ez az ország északnyugati részén fekvő Petén megyében valaha felfedezett legrégebbi királyi sírhely - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A területen folytatott eddigi munkálatok során az időszámításunk után 5., 6. és 7. századból származó hat uralkodói sírt tártak fel, bennük áldozati ajándékokkal.
A Tikal maja romvároshoz közeli El Perú jelentős kereskedelmi útvonalakat tartott az ellenőrzése alatt a maja civilizáció klasszikus időszakában. A leletek szerint a Burial 80 elnevezésű sírhely az egyik legkorábbi ismert maja dinasztia, a Wak - maja nyelven százlábú - uralkodásának korai éveiből származik.
Noha a sír tulajdonosának neve a mellette talált tárgyak egyikén sem szerepel, a kutatók úgy vélik, hogy a Wak dinasztia egyik ismert uralkodójának, a 4. század elején élt Te' Chan Ahk királynak a maradványait találhatták meg.
A szakemberek akkor jöttek rá, hogy uralkodói sírra bukkantak, amikor megtaláltak egy jádeköves maszkot a király arcával, valamint a kukoricaisten egyik jellemző kiegészítőjével díszítve.
A sírban egyebek között agyagtárgyakat, jádedíszeket és egy faragott krokodilmedált találtak a kutatók. Az uralkodó maradványait és néhány kiegészítőt, köztük a maszkot élénk pirosra festették.
Forrás: MTI
Még több hír
Türkiyében 77,3 év a születéskor várható élettartam
A Török Statisztikai Intézet (TurkStat) közzétette az „Élettáblák, 2021-2023” című statisztikát.