Korán-verseny döntőjén vett részt Erdoğan

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részt vett a TRT1 csatornán közvetített Korán-recitálási verseny döntőjén.

757877
Korán-verseny döntőjén vett részt Erdoğan
erdogan.jpg

Erdoğan az ankarai Beştepe Kongresszusi és Kulturális Központban tartott verseny döntőjén mondott beszédében elmondta, hogy a versenyzők boldoggá tették a nézőket, akik nagy érdeklődéssel figyelik a versenyt a képernyők előtt.

A programmal kapcsolatban a köztársasági elnök hangsúlyozta: a Kegyes Korán recitálása rendkívül fontos és jelentőségteljes dolog.

Erdoğan köztársasági elnök azt is elmondta, hogy a 872 ponttal első helyezést elért háfiznak, Mustafa Altınnak a híres kalligráfus, Karahisari Koránját ajándékozták.

A program során végig a színpadon álló állványon egy ugyanilyen Korán-példány volt látható:

„Ez így egy szép egybeesés, Karahisari valóban csodálatos kalligráfiával írt. A lapok díszítése is kiemelkedő. Minden egyes lap díszítése egyedi, más és más. A kalligráfusnak Allah kegyelmét kívánjuk, háfiz testvérünknek pedig gratulálunk!” - mondta a köztársasági elnök.

A köztársasági elnök ajándékokat adott át a 869 ponttal második helyezést elért Şükrü Asılerennek és a 852 ponttal harmadik Osman Bostancınak is.



Még több hír