Meghalt Rick Parfitt, a Status Quo gitárosa

Elhunyt szombaton Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa, énekese és dalszerzője.

637509
Meghalt Rick Parfitt, a Status Quo gitárosa

    Halálhírét menedzsere, Simon Porter jelentette be Londonban.
    Parfitt 68 éves korában halt meg a dél-spanyolországi Marbella kórházában, ahol csütörtök óta kezelték. A további részletek nélküli tájékoztatás szerint halálát súlyos fertőzés okozta.
    Rick Parfitt 1948-ban született London egyik délnyugati elővárosában, Wokingban. Kamaszként már egy londoni pubban gitározott és énekelt. Tehetségét 15 éves korában, 1963-ban itt fedezte fel egy angliai üdülőközpont ügynöke. A későbbi Status Quo másik frontemberével, Francis Rossival 1965-ben találkozott. Parfitt, Rossi, valamint Alan Lancaster, John Coghlan és Roy Lynes részvételével, több névváltoztatás után, két évvel később megalakult a Status Quo néven világhírűvé vált rock and roll-banda.
    Első komolyabb sikerük, a Pictures of Matchstick Men kislemez 1968-ban jelent meg; ez a brit slágerlistákon a hetedik, a globálisan irányadónak tekintett Billboard Hot 100-as listán a tizenkettedik helyet érte el.
    Parfitt két dalt jegyzett társszerzőként az első igazi áttörést hozó, 1972-ben megjelent Piledriver című albumon, de az egyik legnagyobb siker az 1979-ben kiadott Whatever You Want volt, amelynek címadó dalát Parfitt és Andy Brown írta.
    Parfittnak és Rossinak II. Erzsébet királynő 2010-ben a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) kitüntetést adományozta.

Forrás: MTI



Még több hír