Találkoztak a zarándoklatért felelős vezetők

Mehmet Görmez vallásügyi igazgató Mekkában látta vendégül az országok zarándoklatért felelős vezetőit.

571354
Találkoztak a zarándoklatért felelős vezetők
Suudi arabistan, mekke, hac.jpg
mekke, hac.jpg
mehmet görmez.jpg

A találkozón 40 zarándoklatért felelős vezető vett részt. A gyűlés a kölcsönös üdvözlések után Korán-recitálással kezdődött.

Görmez az immár hagyományossá vált találkozón mondott beszédében felhívta a figyelmet az Iszlám földjein zajló eseményekre, és hozzátette, hogy a muszlimok szomorú időket élnek meg.

„Szomorúak vagyunk, fáj a szívünk, árnyék vetül boldogságunkra, mert a muszlimok városai romokban hevernek, csatatérré változtak” - mondta Görmez.

A vallásügyi igazgató köszönetet mondott a résztvevő országoknak a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) július 15-i puccskísérlete során nyújtott segítségükért.

Ugyanakkor örömmel üdvözölte a szaúdi illetékesek azon intézkedéseit, amelyek megkönnyítik a zarándoklat elvégzését.

Eközben a zarándoklat kötelességét végző muszlimok az utolsó rítusok, a Sátán megkövezése végrehajtásával befejezték a zarándoklatot.

Az Iszlám 5 pillére közé tartozó zarándoklatot végzők utolsó feladata a Sátán megkövezése Minában. A tavalyi tolongást és katasztrófát elkerülendő, négyemeletes területet alakítottak ki, ami csökkentette a zsúfoltságot. Ennek köszönhetően a tömeg és balesetek szempontjából kritikusnak számító Minában idén semmiféle probléma nem történt.



Még több hír