Megújult formában látható a Mary Rose, VIII. Henrik egykori zászlóshajója

Megújult formában, minden fölösleges támasztéktól megszabadítva és üvegfal nélkül vehetik szemügyre ezentúl a látogatók VIII. Henrik egykori zászlóshajóját, a Mary Rose-t.

533602
Megújult formában látható a Mary Rose, VIII. Henrik egykori zászlóshajója

    A 16. század Titanicjaként is emlegetett hadihajó a dél-angliai Portsmouth partjai előtt, az elborzadt király szeme láttára süllyedt el 1545. július 19-én, a franciákkal vívott tengeri csatában - máig ismeretlen okokból. Az akkor már 34 éves hajó a korabeli beszámolók szerint éppen tüzérségi párbajt vívott egy francia hadihajóval, amikor megdőlt, és rövid idő alatt eltűnt a vízfelszín alatt, több mint ötszáz matrózt, tisztet, katonát, hajósinast és egy kutyát magával rántva a hullámsírba. A partra 35 túlélő tudott kivergődni.
    A roncsot 1836-ban már felfedezték, ám az akkori technika a kiemelést még nem tette lehetővé. A kiemelés tényleges előkészületeihez 1979-ben fogtak hozzá. A következő három évben 19 ezer tárgyat hoztak a felszínre a búvárok, majd 1982-ben a hajó viszonylag épségben maradt baloldalát is sikerült egyben kiemelni.
    A Mary Rose-t már egy évvel később kiállították egy ideiglenes múzeumban, az 500 éves hajó végső otthona azonban csak 2013-ra készült el Portsmouth kikötőnegyedében, néhány méterre attól a helytől, ahol a hajót építették.
   A kiállítótérben lévő hőmérsékletet és páratartalmat továbbra is szigorúan ellenőrzik, a látogatók légzsilipen keresztül jutnak be a komplexumba. 
    A roncs köré tematikusan felépített kiállítás emeletenként követi az egyes fedélzeteket, és mindegyik emeleten az adott szint funkcióinak megfelelő, a roncsok közül felhozott tárgyak tekinthetőek meg. A kiállítótér nagy része sötétbe burkolózik, részben a hajó megóvása érdekében, részben, hogy visszaadja, milyen hangulat lehetett annak idején a fedélzeten.
    A megújult kiállítást szerdától kereshetik fel az érdeklődők.

Forrás: MTI



Még több hír