A török népek és a török nyelv neves kutatója.

A mai vendégünk Hazai György magyar turkológus

404141
A  török népek és a török nyelv neves kutatója.

Hazai György (Budapest, 1932. április 30.) magyar turkológus, orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A török népek és a török nyelv neves kutatója. 2002 és 2003 között az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem alapító rektora.Kutatási területe a török népek és török nyelvek története, valamint az oszmán-török nyelvtörténeti források kiadása. Nevéhez fűződik az oszmán-török nyelvemlékek elemzési módszerének és metódusának megreformálása, amely a numerikus vizsgálati módszer bevezetéséből állt. Ezenkívül a nyelvtörténeti időszakolás (periodizáció) kritériumrendszerét alakította át.Jelentős eredménye a turkológia bibliográfiájának megteremtése.Hazai György akadémikust turkológiai munkásságáért 2014. június 11-én Abdullah Gül török köztársasági elnök az általa adományozott érdeméremmel tüntette ki Ankarában. A magyar professzor 13 tudós társával együtt vehette át a kitüntetését. A török kormányfő Hazai György professzor köszöntésében kitért Magyarország különleges szerepére a nemzetközi turkológiában. Hazai akadémikus életútját illetően hangsúlyozta, hogy professzor úr számos olyan összegző könyvet adott közre, amelyek kézikönyvek lettek, s kutatásai az oszmán-török nyelv történetiségét illetően meghatározóak.


Címkék:

Még több hír