Török főszereplő az iráni sorozatban

Egy brit központú iráni csatorna török főszereplőt választott Antalyában forgatott sorozatához.

396393
Török főszereplő az iráni sorozatban

A Magyarországon is nagy sikert aratott „Szulejmán” című sorozat mellett több török sorozat közel-keleti sugárzási jogát is kezében tartó GEM TV első saját sorozatát, a „Csak semmi kalória!” című sorozatot Antalyában forgatja.
A Mohammad Ravandi rendezte sorozat főszerepét a török színész, Reha Beyoğlu játssza. A 30 részes sorozatból eddig 16 epizódot forgattak le.
Beyoğlu az AA hírügynökség riporterének elmondta, hogy 1997-ig professzionális futballjátékos volt, ez után végzete el az Isztanbul Egyetem kommunikáció szakát.
Beyoğlu már számos sorozatban kapott szerepet, és több sorozatban is volt vendégszereplő. Ő játszotta a „Topal Osman, Atatürk testőre” című film főszerepét.
Beyoğlu elmondta, hogy eddigi tapasztalatainak köszönhetően az iráni sorozat forgatása során sem találkozott túl sok nehézséggel, és maga az iráni kultúra sem áll túl messze tőle.
Nima Hassania forgatókönyv-író szerint érdekes tapasztalat egy török színésszel dolgozni. Egyébként a teljes szövegkönyvet először perzsa nyelven írta meg, ezt követően fordították törökre.


Címkék:

Még több hír