A Közel-Kelet ókori műemlékek

Háromdimenziós felvételek készítésére alkalmas kamerákkal akarják ellátni a közel-keleti államok lakosait az ókori műemlékek megmentése érdekében

371797
A Közel-Kelet ókori műemlékek

Több ezer ember kapna ilyen kamerákat, amelyek felvételei alapján a szakemberek háromdimenziós nyomtatási technológiával el tudnák készíteni az épületek és műkincsek másolatait - adta hírül a BBC News honlapja.
A régészek szerint a helyzet egyre sürgetőbb az után, hogy a terroristák a közelmúltban felrobbantottak egy kétezer éves római kori templomot az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárosban, Palmürában.
A Baál-Samin templom volt Palmüra egyik legjelentősebb műemléke. Baál-Samin föníciai istenség tiszteletére építették Kr.u. 17-ben, majd Hadrianus római császár idején, 130-ban megnagyobbították és dekorálták.
A Digitális Archeológiai Intézet projektjében azt tervezik, hogy ötezer kamerát osztanak szét világszerte a válságövezetekben, amelyekkel 2016 végére mintegy egymillió felvételt készíthetnének.
"Versenyt futunk az idővel. Változtattunk a terv időbeli végrehajtásán a megsemmisített műemlékek fényében" - mondta a BBC Rádió 4-es csatornája Today című hírműsorának Roger Michel, az intézet igazgatója.
Bár temérdek felvételt készült ezekről a műemlékekről, a 3D-s technológiai lehetővé tesz a műkincsek újraalkotását.
A régészcsoport egy olcsó 3D-s kamerát tervezett, amellyel tapasztalatlan használók is jó minőségű felvételeket készíthetnek és tölthetnek fel automatikusan a program adatbázisába.
A digitális régészet véleményem szerint a legjobb remény arra, hogy megőrizzük ezen műemlékvédelmi területek építészetét, művészettörténetét" - tette hozzá.
A legnagyobb kihívásnak a kamerák szétosztását nevezte Michel, mint mondta, az illetékesek az UNESCO-val fognak együttműködni.

Forrás: MTI

 


Címkék:

Még több hír