Megtalálták az egyik legrégibb Koránt

A Birmingham Egyetemen talált két pergamenen található, kézzel írt Koránt 1370 évesnek tartják

384023
Megtalálták az egyik legrégibb Koránt

Az egyik legrégebbi Korán-kéziratot találták meg a Birmingham Egyetemen. A karbonvizsgálatok szerint a kézirat 1370 éves.
A brit könyvtár kéziratszakértője, Muhammed İsa Valey szerint „ez egy rendkívül izgalmas felfedezés, ami hatalmas boldogságot jelent az Iszlám világnak”.
A hidzsazi arab írással írt Korán-részletet a Birmingham Egyetem könyvtárában a Közel-keletről érkezett könyveket és iratokat áttekintő doktorandusz fedezte fel.
A Birmingham Egyetem különleges kollekciójának igazgatója, Susan Worrall elmondta, hogy a doktorandusz javaslatára végezték el a karbonos kormeghatározó vizsgálatot, melynek eredménye őket magukat is meglepte. „Mintha egy álmunk vált volna valóra azzal, hogy a világ egyik legrégibb Koránja a mi egyetemünkön van” - mondta Worrall. Azt is hozzátette, hogy a lapokat kiállításon fogják bemutatni.
A Birmingham Egyetem Keresztény és Iszlám Tudományok professzora, David Thomas elmondta, hogy a Koránt lejegyző személy Mohammed Próféta kortársa lehetett, az oldalakat 568 és 645 közé datálják. A Korán 610 és 632 között küldetett le, így a tudósok feltételezése szerint a lejegyző személy ezzel egy időben élhetett, sőt, talán személyesen is ismerte a Prófétát.
A Koránt a kinyilatkoztatás idején pergamenlapokra, kövekre, pálmalevekre, tevecsontokra írták le, majd ezeket gyűjtötték össze egy teljes könyv formájában, amelyet Oszmán kalifa íratott le és sokszorosíttatott.
A most megtalált kézírásos Korán-lapok az Irakban született Alphonse Mingana gyűjtötte és hozta Nagy-Britanniába az 1920-as években, mintegy háromezer egyéb könyvvel és irattal együtt.


Címkék:

Még több hír