Magyar filmek is indulnak a szarajevói filmfesztivál fődíjáért

Nemes Jeles László Saul fia című játékfilmje, valamint Hörcher Gábor Ricsi című rövidfilmje is versenybe száll a 21. Szarajevói Filmfesztivál fődíjáért, Szarajevó szívéért.

383355
Magyar filmek is indulnak a szarajevói filmfesztivál fődíjáért

A rendezvény honlapján olvasható program szerint 10 nagyjátékfilm és 10 rövidfilm, valamint 23 dokumentumfilm indul a Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának különböző díjaiért augusztus 14. és 22. között.
Nemes Jeles László első játékfilmje, a Saul fia kapta idén a cannes-i fesztivál nagydíját, Szarajevóban pedig török, boszniai, román, görög, szerb, osztrák és horvát filmekkel száll versenybe.
A Magyar Filmunió keddi tájékoztatása szerint Hörcher Gábor Ricsi című 15 perces diplomafilmje - amely a rövidfilmek versenyében vesz részt - Steinbach Richárdról szól, aki a rendező Drifter című dokumentumfilmjének főszereplője is. A Drifter a dokumentumfilmek válogatásában lesz látható.
A rendező a két filmről, a történet kapcsolódási pontjairól, hátteréről, valamint a műfaji és a gyártási különbségeiről a szarajevói filmfesztivál keretében rendezendő Talents Sarajevo programon tart előadást. A Talents Sarajevo programon 71 pályakezdő filmes vesz részt, köztük Bayer Csilla forgatókönyvíró, Csüllög Edina rendező, Kerékgyártó Yvonne rendező-forgatókönyvíró, Kovács Claudia operatőr, Mráz István producer és Zurbó Dorottya rendező - közölte a filmunió.
Hörcher Gábor alkotása mellett további három dokumentumfilmet láthat a közönség augusztusban Szarajevóban: Nagy Dénes Seb, Almási Tamás Tititá és Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását.
A szarajevói filmfesztivál kísérőrendezvényeként gyerekprogramokat és kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek.

 

Forrás: MTI


Címkék:

Még több hír