Konferenciát tartottak az Iszlámról Budapesten

„Tolerancia és szeretetteljesség az Iszlámban” címmel tartottak konferenciát Budapesten.

215216
Konferenciát tartottak az Iszlámról Budapesten

A Vallásügyi Igazgatóság budapesti vallási koordinátorának szervezésében a fővárosi Yunus Emre Török Kulturális Központban tartott előadást „Tolerancia és szeretetteljesség az Iszlámban” címmel Karabük tartomány muftija, Halil Bektaş.
Az előadáson részt vett Törökország budapesti nagykövete, Şakir Fakılı, a Yunus Emre Török Kulturális Központ igazgatója, Yakup Gül, és a budapesti vallásügyi koordinátor, Hüseyin Ersoy mellett számos magyar és török meghívott is.
A rendezvény a Kegyes Koránból való felolvasással kezdődött, majd Bektaş a Korán és Mohammed Próféta példája fényében beszélt a világ különböző tájain zajló eseményekről, és hangsúlyozta: a világ számos táján az elmúlt két évtizedben zajló erőszakos eseményeknek semmi köze a 15 évszázados Iszlám kultúrából megismerhető toleráns Iszlám civilizáció alapelveihez.
Bektaş elmondta, hogy maga az Iszlám szó is a békesség kifejezéssel rokon. Az Iszlám vallás célja ugyanaz, mint minden isteni vallás célja: hogy alapelveit követve az emberek békességben és nyugalomban élhessenek ebben a világban, a Túlvilágon pedig elnyerhessék az isteni jutalmat.
Az előadást követően a magyar résztvevőknek a közelmúltban megjelent magyar nyelvű Korán-értelmezést ajándékozták.


Címkék:

Még több hír