Megfejtették a rejtett szoba titkát

Megoldódott a Selimiye mecset ajtó nélküli szobájának titka

181261
Megfejtették a rejtett szoba titkát

A Mimar Sinan tervezte edirnei Selimiye mecsetben ablakkal rendelkező, ám ajtó nélküli szobát fedeztek fel. A lezárt szobáról korábban már beszámoltunk, ahogy arról is, hogy szakértők csoportja kezdett vizsgálódni vele kapcsolatban.

Az AA hírügynökségnek adott tájékoztatás szerint a látogatók érdeklődését felkeltő „titkos szobát” az alapítványok térségi igazgatóságának csapata mérte fel és vizsgálta meg. A habarccsal lezárt részt rétegenként tárták fel, és próbálták megállapítani a felszínre kerülő kövek korát.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a szobának eredetileg volt ajtaja, csak később falazták le. Azt, hogy a szobát mikor zárták le, a habarcsrétegek elemzése után fogjuk csak pontosan megtudni.

Az Alapítványok Főigazgatósága által végzett felújítási munkálatok keretében a „titkos szobát” visszaállítják eredeti állapotába.

Edirne muftija, Emrullah Üzüm az AA hírügynökségnek elmondta, hogy nem tudják, miért falazhatták be a szoba ajtaját. Arról, hogy a szobát megnyitják-e vagy sem, akkor fognak dönteni, ha kiderül, hogy miért kellett lezárni.

A SELİMİYE mecset

Az Edirne város és az ottomán birodalom szimbólumának számító mecset a város központjában, a régi főtéren található. A II. Szelim szultán uralkodása (1568-1571) alatt épült mecset messziről látható és kiemelkedik környezetéből, amivel bizonyítékul szolgál Mimar Sinan kiemelkedő építészi tehetsége mellett városrendező és tervező képességeire is.

A terméskőből épült mecset belső tere 1620 m2, teljes területe 2475 m2. építésének idején ez volt a világ legnagyobb területre épült épülete. Páratlan építészeti megoldásai mellet szökőkútjai, márvány- és csempeburkolata, kőből és fából faragott díszítései is kiemelkedőek.

 


Címkék:

Még több hír