Felvonult a „Korán Ifjúsága"

257299
Felvonult a „Korán Ifjúsága"

  Isztambul Bayrampaşa kerületében kétezer, nyári Korán-iskolában tanuló diák részvételével szerveztek felvonulást.   A Kocatepe mecsetben elvégzett pénteki ima után a tanfolyamok résztvevő és hozzátartozóik történelmi ruhákba öltözött zenészek vezetésével indultak a „Korán Ifjúsága” felvonulására.
   Az utcákon végigvonuló tömeg a közeli Sabri Akpınar tartott. A parkban az összegyűltek előtt beszédet mondott a Kocatepe mecset imámja, Ali Ulvi Uzunlar, és elmondta: a fiatalokat, a jövő zálogait meg kell védeni a rossz szokásoktól, a szépségre és jóra kell vezetni, és hozzátette: a mecseteket olyan központokká akarják tenni, ahol a fiatalok megszeretik a vallást, és azt tűzik ki céljukul, hogy családjukat tisztelő, társadalmuk számára hasznos emberek váljanak belőlük.
    Uzunlar elmondta, hogy minden évben új rendezvények szervezésével növelik diákjaik számát: „Tevékenységünknek és munkánknak meg is van az eredménye. A mecsetünk megtelt fiatalokkal, rengeteg diákunk van. idén ezt a felvonulást azért szerveztük, hogy lelkesítsük diákjainkat és családjaikat is.”
Hozzáfűzte: a szervezett felvonuláson kívül a Ramadán érkezése felett érzett örömöt is növelni akarják, ezért további rendezvényeket is szerveznek.


Címkék:

Még több hír