Török Idegenforgalom(3)

A történelem során különböző civilizációknak otthont nyújtó Anatóliában számos ókori város található

1123867
Török Idegenforgalom(3)

A történelem során különböző civilizációknak otthont nyújtó Anatóliában számos ókori város található. Ezek egyik legfontosabbika Efes.

Törökország égei-tengeri régiójában, Izmir város található Efes, mely a legkorábbi időktől, a görög, római, kelet-római birodalomban, a török bejségek korában és oszmán időszakban is, mintegy 9000 éve lakott település. A történelem során rendkívül fontos kikötőváros, kulturális és kereskedelmi központ volt.

Efes városát az i. e. VII. században alapították, a neolitikus korban. Az elmúlt időben folytatott kutatások a hettiták nyomait is feltárták. A római birodalom idején fénykorát megélő Efes az ázsiai tartomány legnagyobb kikötővárosa volt. 1330-ban a törökök elfoglalták, s a török bejségek egyik központja lett. Idővel elvesztette jelentőségét kikötővárosként. Ma Izmir Selcuk régiójában található, s minden évben turisták ezreit vonzza.

Efes a történelem során többször áttelepült, így romjai nagy területre kiterjedten találhatók. A mintegy 8 négyzetkilométeren elhelyezkedő romok között évek óta folyik a feltárás és restauráció.

Efes különböző korok városszervezésére, építészetére és hitvilágára vet fényt. Egyik legfontosabb nevezetessége a világ 7 csodája közé tartozó Artemisz-szentély. A keresztény világ szerint Jézus tanítványa, János evangélista itt írta evangéliumát, és itt halt meg Szűz Mária is. Napjainkban a keresztények fontos zarándoklati helyszíne itt Mária háza, a János evangélista sírjára épített bazilika és Mária temploma is. Az ókori városba számos keresztény zarándok is ellátogat.

Efes várja mindazokat, akik az ókori világba szeretnének ellátogatni, és megismerni lakóik évszázadokkal ezelőtti életét.



Még több hír