Újjáéledt a török turizmus
A brit Financial Times pénzügyi lap szerint a török turizmus újraéledt a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) 2016. július 15-i puccskísérlete után.
A lap szerint a Spanyolország felé forduló külföldi turisták még nem tértek vissza teljesen Törökországba, de az űrt betöltötték az orosz és közel-keleti turisták.
A cikk emlékeztet arra, hogy Törökország 2014-ben 36 millió turistát látott vendégül:
„2016-ban ez a szám az elmúlt tíz évben a legalacsonyabb szintre, 25 millióra esett vissza. Azonban a legfrissebb 2017-es adatok szerint ismét elérte a 34 milliót. A fellendülés a terrorfenyegetés visszaesésének köszönhetően következett be.”
A cikk rámutat, hogy Oroszország mellett az Öböl-országokból is érkeznek turisták Törökországba, és az iráni turisták rekordszámmal töltötték nyaralásukat a szomszédos Törökországban.
A cikk szerint a turizmus fejlődésében része volt a kormány által nyújtott támogatásnak is.
Még több hír
Az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC), a fiatal ország
Az ország népessége nagyrészt Törökországból érkezett törökökből és ciprusi törökökből áll.