Ani romjai

Ani  romjai ma törökországi Kars városában találhatók 1400 méteres magasságban.

620876
Ani romjai

Ani a Bagrati királyság fővárosa volt, mely  890-1045 között a kelet-anatóliai térségben uralkodott.  Az egykori város menti szurdokban folyik az  Aras folyóba ömlő Arpaçay patak, amely a határt képezi. A Római Birodalom idején még Abnicum néven ismerték. A X. században vált jelentős várossá.

A város 1045-ben a bizánci,1064-ben pedig török kézre került. A bizánci uralom rövid volt, a várost 1064-ben a szeldzsuk törökök hodították meg.A bizánci korban voltak olyan időszakok, amikor százezernél is több lakosa volt.Nagy templomokat, és katedrálisokat építettek. Arra számítanak, hogy a templomak száma 1001 körül tehető. Egy nagy földalatti városról érdemes említést tenni.

A kőművességről külön kell beszélni.  Ani romjai fontos nevezetességeink közé kerülnek. Romokban megőrződött a város fala, közöttük a pátriárkai Szent György templom és két,  1034 és 1036 közt épült másik templom romjaival. A negyedik fennmaradt templom, Szűz Mária temploma 1215-ben épült.

Szintén fennmaradt egy nagy, valószínűleg XI. században épült szeldzsuk-mecset.Egyben az Anatóliában lévő legrégibb iszlám műemléknek tartanak számon.  Manapság a török-örmény határt az Arpaçay-folyó képezi. Érdemes megtekinteni ezt a várost, ha egyszer oda is járnak.

 Kars városa és vára az északkeleti határunkon található. A Nagy Szelcsuk-török Birodalom idején a török állam nyugati határát képezte. Látszik, hogy ezer év alatt mennyire változott meg.

Azért épült a karszi vár, hogy megvédjék a várost az ellenségtől. Az 1858-ban kitört krími háború során Karst ostromló orosz hadsereg előtt is nagy akadályt jelentett. Abdülmedzsid szultán győzelem éremmel tüntette ki ezt a várost.

Az 1877-78 évek között zajlott oszmán-török-orosz háborút követően orosz kézre került. 40 év eltelte után  1919-ben az I.világháborút követően a Délnyugati Kaukázusi Köztársaságot hozták létre a törökök.Egy időre fővárosa volt ennek a köztársaságnak.   Az angol megszállás miatt összeomlott. 1920-ban felszabadult. Az 1921-ben volt Szovjet Unió, Azerbjzsán, Örményország és Grúzia között aláírt bekeegyezmény ismeretében török szuverenitás alá került.  A földrajzi fekvésével egy Kaukázusra nyíló kapunak számon tartott Kars városa fontos keresztezőponton terül el. Érdemes ellátogadni egyszer oda is.



Még több hír