Kiadták a THY júliusi járatainak listáját

A Török Légitársaság (THY) bejelentette júliusi nemzetközi járatainak rendjét.

1444044
Kiadták a THY júliusi járatainak listáját

 

A THY hivatalos weboldalán közzétett közleményben adta ki a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen leállított és júniusban folyamatosan újraindított járatok júliusi rendjét.

A közlemény szerint a nemzeti és nemzetközi egészségügyi hatóságokkal való együttműködés eredményeképpen a járatok még egészségesebbek és biztonságosabbak lesznek. A THY mindent megtesz a rugalmas szolgáltatás érdekében, a 2020 július 20-ig vásárolt jegyeket 2021 december 31-ig másik járatra cserélhetik, vagy nyílt végű jegyet vásárolhatnak, későbbi dátumválasztással.

A repülési naptár július végéig tünteti fel a járatokat, az új járatterveket frissülés után a hivatalos weboldalon osztják meg.

A THY repülési rendje szerint Teheránba július 16-tól terveznek járatokat indítani. A THY emellett július 1-jén New Yorkba, július 26-án Houstonba, július 4-én pedig a kínai Kantonba július 4-én indít járatot.



Még több hír