Továbbra is bővül az export
Januárban 6,1 százalékkal nőtt a török export.
![Továbbra is bővül az export](http://cdn.trt.net.tr/images/xlarge/rectangle/46b2/a584/b6b6/5df37086328c6.jpg?time=1722044911)
Januárban 6,1 százalékkal nőtt a török export, és az értéke elérte a 14 milliárd 765 millió dollárt.
A Hatayban rendezett ülésen hozták nyilvánosságra a januári exportra vonatkozó adatokat.
A Török Exportálók Tanácsának (TİM) elnöke, İsmail Gülle az ülésen mondott beszédében tájékoztatást adott a januári exportra vonatkozó adatokról.
Gülle kijelentette, hogy az év első hónapjában nyújtott teljesítmény azt jelzi, hogy 2020-ban tovább erősödik a török export.
"Januárban 6,1 százalékos növekedéssel 14 milliárd 765 millió dollár származott az exportból. A 12 hónap alatt 181,6 milliárd dollárt érte el az export értéke." – jelentette be Gülle.
Gülle hozzátette, hogy az exportban jelentős bővülés történt, és annak hatására az export importhoz viszonyított aránya januárban 76,8 százalék.
Ruhsar Pekcan kereskedelmi miniszter a januári adatokról azt mondta: “Ez a Török Köztársaság történetében a legmagasabb érték."