Sikeres a török-brit gazdasági együttműködés

Felhívást intézett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök Nagy-Britanniához, hogy közösen termeljenek magas technológiai színvonalú termékeket

970089
Sikeres a török-brit gazdasági együttműködés

Erdoğan hivatalos látogatásra utazott Nagy-Britanniába, ahol a török – angol Tatlıdil Fórum záróprogramján mondott beszédet.

Hangsúlyozta, hogy Törökország és Nagy-Britannia közel 500 éves közös múltra tekint vissza, s kiemelte, hogy kapcsolataikat minden téren fejleszteni kell, és a jelenlegi magas szintű kapcsolatok elérésében nagy hatása volt a mindkét országban történt népszavazásoknak.

Kiemelte, hogy Nagy-Britannia 2016-os népszavazással hozott Brexit döntésének alkalmazása érdekében lépéseket is tettek. Azt is hozzátette, hogy Törökországban a 2017. április 16-i népszavazás döntött az új kormányzati rendszerről.

„A másik tény, ami megerősítette a két ország kapcsolatát, a Nagy-Britannia által a FETÖ július 15-i puccskísérlete után mutatott őszinte szolidaritás, amely megmutatta, hogy igazi barátaink” - mondta a köztársasági elnök.

Azt is hangsúlyozta, hogy Törökországban több mint 3000 brit cég működik:

„Nem teszünk különbséget a saját cégeink és a brit cégek között. Meg akarjuk őrizni gazdaságunk lendületét. A 15 év alatt történt mintegy 10 milliárd dolláros befektetésünket országuk biztonsága zálogának tekintjük. A legszebb példa közös sikereinkre a védelmi ipar” - mondta a köztársasági elnök.



Még több hír