Javulnak a török-német kapcsolatok 2018-ban

2018. olyan év lesz, melyben javulni fognak a török-német kapcsolatok, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

879640
Javulnak a török-német kapcsolatok 2018-ban

Çavuşoğlu felhívást intézett a „jó barátaiknak” nevezett németekhez, hogy ismét jöjjenek nyaralni Törökországba.

A török külügyminiszter Ankarában a DPA német hírügynökségnek válaszolt a török-német kapcsolatokra vonatkozó kérdésekre.

A külügyminiszter felhívást intézett a német turistákhoz, hogy ismét jöjjenek nyaralni Törökországba, és hangsúlyozta: Törökország biztonságos ország.

Emlékeztetett arra is, hogy a törökök hagyományosan jó barátainknak tartják a németeket:

„Az államok és kormányok között lehetnek véleménykülönbségek, vagy akár problémák is. Ennek azonban nem szabad a népeink közötti kapcsolatot befolyásolnia” - mondta.

Çavuşoğlu a Törökország – Németország kapcsolatokról kijelentette: mindkét ország kész rendezni a kétoldalú kapcsolatokat.

Az interjúban a török külügyminiszter beszélt Törökország uniós tagságára vonatkozó tárgyalásokról is, és elmondta: Törökország együttműködése Oroszországgal nem a „Nyugat alternatívája”.

Rámutatott, hogy Törökország célja továbbra is a teljes jogú tagság az Európai Unióban:

„Az Európai Unióban van néhány ország – Németország, Ausztria és az utóbbi időben Dánia – amelyek ellenzik hazánk uniós tagságát” - mondta a külügyminiszter.



Még több hír