Kínába is eljutott a török cseresznye
A világ minden tájára, elsősorban Európába szállított török cseresznyét ezen a héten először exportálták Kínába.
787766
Az első ütemben repülőgéppel 6 tonna cseresznyét szállítottak Kínába.
Az Uludağ Nyári Zöldség- és Gyümölcsexportőrök Szövetségének (UYMSİB) elnöke, Senih Yazgan elmondta: a Kínába irányuló cseresznyeexport minden érintett, elsősorban a mezőgazdasági minisztérium 8 éves gondos munkájának eredménye.
A munka kedvező eredményt hozott, és a feladataikat teljesítő exportőrök útnak indíthatták az első szállítmányt.
Yazgan rámutatott, hogy Kína reményteljes piac a török cseresznye számára:
„Eljutottunk arra a pontra, hogy ezen a héten először mondhatjuk el, hogy a török cseresznye átlépte Kína kapuit. Az első ütemben repülőgéppel 6 tonna cseresznyét szállítottunk Kínába, egyelőre kísérleti céllal. Amennyiben a kínai fél meggyőződik arról, hogy teljesítettük feladatunkat, a jövő évben nagyobb kereslet várható Kínából. Ennek pedig kedvező hatása lesz termelőinkre” - mondta Yazgan.
Még több hír
Egyre több piacra kerül a török mogyoró
A 2023-2024-es exportszezonban 124 országba, elsősorban Németországba értékesítettek török mogyorót.