Kamatot emelt a Fed

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed), először azóta, hogy kereken egy éve elindította a kamatemelési ciklust.

630730
Kamatot emelt a Fed

    A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban egyhangú döntéssel 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. Döntését a munkaerőpiaci feltételek javulásában és az infláció emelkedésében eddig elért eredményekkel, illetve várakozásokkal indokolta.
     Janet Yellen hűtötte azokat a várakozásokat, hogy Donald Trump megválasztott elnök politikája gyorsabb ütemű kamatemeléseket eredményezhet. Bár a nyíltpiaci bizottság maga is arra számít, hogy a korábban vártnál némileg meredekebb lesz a kamatpálya, Yellen ezt a munkanélküliség csökkenésének és a jövő évi költségvetés bizonyos feltételezhető változásának tulajdonította. 
    A Fed-elnök szerint túl korai még arról beszélni, hogy Donald Trump politikája miként változtathatja meg a gazdasági kilátásokat. Még nem tudni ugyanis, hogy miként váltja valóra az új kormányzat az adócsökkentésekre és az infrastrukturális beruházásokra fordított költségvetési kiadások növelésére vonatkozó ígéreteket. Ez utóbbi elméletileg erősebb gazdasági növekedést eredményez, de növeli a költségvetés hiányát. 
    A kamatdöntés után jelentősen erősödött a dollár a bankközi devizapiacon, a New York-i tőzsde irányadó indexei viszont lefelé vették az irányt, és fél százalék körüli veszteségben közeledtek a záráshoz.

Forrás: MTI



Még több hír