Ankara figyelmeztette az Európai Uniót
Figyelmeztette az Európai Uniót Ankara, mondván, felfüggeszthetik a menekültek visszafogadását célzó egyezmény teljesítését.
Figyelmeztette az Európai Uniót Ankara, mondván, felfüggeszthetik a menekültek visszafogadását célzó egyezmény teljesítését.
A figyelmeztetést Ömer Çelik EU-ügyekért felelős miniszter és főtárgyaló tette.
Az Unióhoz szóló Ömer Çelik hangsúlyozta: minél előbb be kell vezetni a török állampolgárok vízummentességét, és le kell mondaniuk a török terrortörvénnyel kapcsolatos követeléseikről.
Çelik a Reuters hírügynökségnek tett nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a Görögországba tartó illegális határátlépések megakadályozásáért cserébe ígért vízummentességgel kapcsolatban márciusban jutottak megegyezésre az Unióval.
Azonban már az október is lassan eltelik, és az EU semmiféle erőfeszítést nem tesz a vízummentesség bevezetése felé, ellenben azt erőlteti, hogy Törökország vezessen be változásokat terrorellenes törvényében.
„Ha ez az állapot így marad, felfüggesztjük a visszafogadási egyezményt” - jelentette ki Çelik miniszter.
A miniszter azt is hozzátette: decemberig van idő arra, hogy a szerződésbe foglaltakat teljesítsék.
Ömer Çelik EU-ügyekért felelős miniszter és főtárgyaló válaszolt az EU által Törökországnak a szíriai menekültek ellátására ígért támogatásával kapcsolatos kérdésre is:
„Ezt a pénzt nem nekünk adják. Ezt a pénzt arra fogjuk felhasználni, hogy a gyerekek jobb oktatást, magasabb szintű egészségügyi ellátást kaphassanak” - mondta.
Még több hír
Egyre több piacra kerül a török mogyoró
A 2023-2024-es exportszezonban 124 országba, elsősorban Németországba értékesítettek török mogyorót.