Tiltakozások Görögországban a kormány megszorító csomagja ellen
A görög kormány az év elején vezette be a gazdasági megszorításokat, melyeket éles lakossági tiltakozás kísért. Az utcai tiltakozások gyakran a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapásokba torkolltak.
A Görög Kommunista Párthoz tartozó Pánhellén Küzdelem Frontja (PAME) felhívására Athénban, fővárosban összegyűlt 5 ezer tüntető jelszavakat hangoztatva a Sintagma-tér felé vonult, ahol a görög parlament épülete található.
“ Az Alexis Ciprasz görög miniszterelnök által bevezetett intézkedések még mindig negatívan folyásolják be a népet, mely már nem tudja kibírni a megszorításokat.” mondta Dimitris Koutsoumpas, a Görög Kommunista Párt főtitkára.
A közel két óráig tartott tüntetés miatt lezárták az utat a forgalom elől.
A görög kormány az év elején vezette be a gazdasági megszorításokat, melyeket éles lakossági tiltakozás kísért. Az utcai tiltakozások gyakran a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapásokba torkolltak.
Még több hír
Egyre több országba irányul a török vetőmag
İbrahim Yumaklı mezőgazdasági és erdészeti miniszter Ankarában tett nyilatkozatot.