Kiadták a G20 zárónyilatkozatát

A közös terrorellenes küzdelem fontosságát is hangsúlyozó dokumentum az is kijelenti: bárhonnan származzon is a terror, pénzügyi forrásait, technikai infrastruktúráját nemzetközi szinten el kell szigetelni.

566119
Kiadták a G20 zárónyilatkozatát

Kiadták a kínai Hangcsou városban rendezett 11. G20 csúcstalálkozó zárónyilatkozatát.

A csúcstalálkozó, melyen Törökország képviseletében Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök is részt vett, zárónyilatkozatában a nemzetközi kereskedelem és befektetés felpezsdítését, a nincstelenség megszüntetését, az átfogó és fenntartható globális fejlesztést, a reform gazdaság növekedését, a közös terrorellenes küzdelmet és a foglalkoztatottság növelését tűzte ki célul és hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban hogy a kínai valutát a jüant  a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felvette a különleges lehívási jogokkal (SDR) rendelkező valutakosárba, felhívás intézett az SDR szélesebb körű pénzügyi és statisztikai értékelésére.

Utalva Nagy-Britannia EU-ból való kilépésének (Brexit) nemzetközi gazdaságra gyakorolt elbizonytalanító hatására, a dokumentum hangsúlyozta, hogy a G20 országoknak hatékonyan fel kell készülniük a Brexit okozta gazdasági és pénzügyi hatásokra. „A G20 reméli, hogy Nagy-Britannia a jövőben is az EU szorosan együttműködő partnere marad” - hangsúlyozza a dokumentum.

A közös terrorellenes küzdelem fontosságát is hangsúlyozó dokumentum az is kijelenti: bárhonnan származzon is a terror, pénzügyi forrásait, technikai infrastruktúráját nemzetközi szinten el kell szigetelni. Másrészt a terrorellenes küzdelemben minden országnak meg kell osztania egymással a rendelkezésükre álló információkat, és be kell tartaniuk azokat az ígéreteiket, amelyeket a terroristák pénzügyi forrásainak befagyasztásával, és a szükséges büntetés kimérésével kapcsolatban tettek.



Még több hír