Negatívra rontotta a lengyel államadós-besorolás kilátását a Moody's

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Lengyelország államadós-besorolásának kilátását az eddigi stabilról szombaton a Moody's Investors Service, elsősorban azzal indokolva döntését, hogy nőttek a költségvetési kockázatok.

490777
Negatívra rontotta a lengyel államadós-besorolás kilátását a Moody's

A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette azt is, hogy megerősítette az "A2" szintű - továbbra is elsőrendű befektetői - szuverén lengyel adósosztályzatot.
    Lengyelországra változatlanul a Moody's tartja érvényben a legjobb államadós-besorolást a három nagy hitelminősítő közül. 
   A londoni elemzői közösségben széleskörű várakozás volt, hogy a Moody's is végrehajt valamilyen negatív hitelminősítői lépést Lengyelországgal szemben; egyes előrejelzések a lengyel adósosztályzat leminősítését sem tartották kizártnak.
    A kilátás negatívra rontásának bejelentéséhez fűzött indoklásában a Moody's kiemelte azt a véleményét, hogy az államháztartási kiadások jelentős emelése és az ezt ellentételező bevételi intézkedések körüli bizonytalanságok, valamint a nyugdíjkorhatár csökkentésének kormányzati szándéka növeli a költségvetési kockázatokat.
    A hitelminősítő számításai szerint a lengyel kormány által bevezetett új családipótlék-rendszer önmagában a hazai össztermék (GDP) 0,9, illetve 1,1 százalékával emeli az idei és a jövő évi folyó költségvetési kiadásokat. Ez főleg 2017-ben növeli majd a költségvetési kockázatokat, mivel a kormány egyszeri bevételi tételekkel és az adóbehajtás hatékonyságának javításával tervezi az új gyermeknevelési támogatás finanszírozását - áll a Moody's londoni elemzésében.
    A kilátás negatívra rontásának másik fő tényezője a Moody's szerint az abból eredő kockázat, hogy a kiszámíthatatlanabbá vált gazdaságpolitikai és törvényalkotási gyakorlat rontja a befektetési környezetet. Ennek példái közé tartozik a hitelminősítő szerint a devizaalapú ingatlanhitelek átváltását célzó törvényjavaslat, amely a bankrendszer szempontjából kedvezőtlen feltételeket tartalmaz, valamint a kormány és a lengyel alkotmánybíróság között kialakult, elhúzódó patthelyzet.
    A Moody's szerint mindez ronthatja a hitelkihelyezési aktivitást, és elriaszthatja a külföldi befektetéseket. A lengyel bankok máris fokozatosan csökkentik hitelkihelyezéseiket, a devizahitelek átváltási mechanizmusára és kondícióira tett különböző javaslatok pedig aggályokat keltenek a piaci szereplők körében - áll a hitelminősítő elemzésében.
    A Moody's szerint a mindehhez hozzájáruló alkotmányos válság is ronthatja a lengyelországi jogállamiság befektetői megítélését, és ezáltal a befektetési hajlandóságot.
    A hitelminősítő 2016-ra és 2017-re 3,5 százalék körüli reálnövekedést vár a lengyel gazdaságban.

Forrás: MTI
 



Még több hír