Nőtt a spanyol munkanélküliség 2016 első negyedévében

Spanyolországban az első negyedévben 0,25 százalékkal, csaknem 12 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön Madridban

480288
Nőtt a spanyol munkanélküliség 2016 első negyedévében

A legfrissebb adatok szerint a dél-európai országban jelenleg 4,79 millióan vannak állás nélkül. A munkanélküliségi ráta 21 százalékos, miután egytized százalékponttal növekedett az elmúlt három hónapban.
    Január és március között a foglalkoztatottak száma több mint 64 ezerrel csökkent, jelenleg 18,02 millió embernek van munkája.
    Az aktív népesség Spanyolországban 22,82 millió, az elmúlt három hónapban ez a szám 52 ezerrel lett kevesebb.
    A spanyol statisztikai hivatal azt is közölte, hogy három éve először emelkedett a munkanélküliség az első negyedévben. 2014-ben több mint kétezerrel, tavaly pedig több mint 13 ezerrel sikerült csökkenteni a munkanélküliek számát.
    Az első negyedéves munkanélküliségi statisztikákban a 2009-es év áll a legrosszabb helyen, amikor több mint 811 ezer új álláskeresőt regisztráltak a munkaügyi központokban.
    Spanyolországban az első számú problémának évek óta a munkanélküliséget tartják, amely tavaly rekordmértékben csökkent: a 2015-ös munkanélküliségi ráta 20,9 százalék volt, míg egy évvel korábban még 23,7 százalékon állt.

Forrás: MTI



Még több hír