Elkészültek a Boeing 787-10 Dreamliner tervei

A Boeing mérnökei elkészültek a 787-10 Dreamliner terveivel

358561
Elkészültek a Boeing 787-10 Dreamliner tervei

A Boeing mérnökei újabb mérföldkövet hagytak maguk mögött, amikor elkészültek a gyártó legújabb és leghosszabb modellje, a 787-9 meghosszabbított verziója, a 787-10 részletes terveivel.
A Boeing hangsúlyozta, hogy a 787 gépcsalád legújabb és leghosszabb tagjának tervezésében és gyártásában ezt az újabb fontos állomást a tervezettnél két héttel hamarabb sikerült elérni.
A vállalat közleménye szerint a gép elkészültének újabb állomása azt jelenti, hogy az új típus megépítéséhez szükséges alkatrészek és az összeszereléshez szükséges eszközök tervdokumentációi elkészültek, és átadták őket a gyártás, illetve beszerzés lebonyolítóinak. A Boeing tervei szerint az első 787-10 összeszerelése 2016-ban befejeződik, az első repülés pedig 2017-ben várható.
Az első, használatba vételre kész új gépet várhatólag 2018-ban szállítják le a United Airlines légitársaságnak, a legtöbb ilyen típusú gép pedig a Singapore Airlines és Etihad Airways légitársaságnál fog szolgálni, mindkettőnél 30.


Címkék:

Még több hír