Török cégekről nyilatkozott a Fitch Ratings

A nemzetközi hitelminősítő szerint a török líra gyengülése növeli a török cégek tőkeáttételét.

398269
Török cégekről nyilatkozott a Fitch Ratings

A hitelminősítő intézet török cégekkel kapcsolatos közleménye szerint a tőkeáttételben tapasztalható emelkedés egyes cégek esetében az év végéig negatív kreditbesorolást eredményezhet, a feldolgozóiparban működő cégek esetébe pedig csökkenti az export útján szerzett deviza helyi pénzre való átváltásából adódó veszteségeket.
A nyilatkozat szerint az értékelt élelmiszer-ipari cégek 2015-ös eladósodottsági mutatóit vizsgálták, és megállapították, hogy a teljes tőkeáttétel átlagosan 1,5-szörösére emelkedhet, az élelmiszer-ipari cégek esetében a változás késleltetetten megmutatkozhat az árakban is.
A közlemény szerint a török távközlési cégek nagy mértékben ki vannak téve a devizaárfolyamok változásainak, a feldolgozóipar szektor cégeit a jelentős exportbevétel miatt a török líra értékvesztése kevésbé befolyásolja.
A hitelminősítő intézet szerint „a török gyártók líra gyengüléséből származó veszteségeit 2014-15-ben a nyersanyagok árának csökkenése ellensúlyozta.”


Címkék:

Még több hír