Törökország a világ második méztermelője

Egyedül Kína előzi meg Törökországot a világ méztermelőinek sorában.

357646
Törökország a világ második méztermelője

A Török Méztermelők Központi Szervezete (TAB) elnöke, Bahri Yılmaz az AA hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy az utóbbi években komoly mértékben emelkedett Törökország méztermelése.
A korábbi évek adatait nézve láthatjuk, hogy 2012-ben 89.000 tonna mézet termeltek Törökországban, 2013-ban 95.000 tonnát, 2014-ben pedig 102.000 tonnát. A méztermelés növekedése ebben a szezonban is tovább folytatódott: 2015-ben várhatólag 105.000 tonna mézet termelnek majd Törökországban.
Yılmaz elmondta, hogy Törökország számos régiójában már véget ért a mézelési szezon, és a méhészek hazatértek otthonaikba: „Novemberrel várhatólag véget ér az idei méhészszezon is. Ebben a szezonban a vegyes mezei mézből lett a legnagyobb mennyiség. Ezt a mézfajtát követi második helyen a fenyőméz, harmadik helyen pedig a napraforgóméz” - magyarázta az elnök.
Yılmaz azt is hozzátette, hogy az idei szezonban különösen Erzurum, Muş és Bingöl térségében lett kiemelkedően sok méz.
„A méztermelő körzetek között Ordu térsége áll az élet, ezt Muğla követi a második helyen, a harmadik pedig Adana. Ezek után Aydın, Sivas, Mersin, Antalya következik. Az időjárás az elképzeléseink szerint, rendkívül kedvezően alakult, ezért a méztermelés is sikeres volt idén. Mi, méhészek boldogok és elégedettek vagyunk az idei jó szezon miatt” - zárta szavait az elnök.


Címkék:

Még több hír