Másfél milliárd munkanélküli van a világon

76496
Másfél milliárd munkanélküli van a világon

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb jelentése szerint a lenagyobb munkanélküliség elsősorban a fejlődő és a válságból kilábaló országokban figyelhető meg. Azonban növekszik azok száma is, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják saját országukat. A világon jelenleg mintegy másfél milliárd olyan, keresőképes korú ember él, akiknek nincs sem érvényes munkaszerződése, sem társadalombiztosítása.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentése szerint, amelyet a világ munkaügyi piacáról készítettek, a fejlődő és a válságból kilábaló országokban gazdasági javulás figyelhető meg, különösen a középosztály körében.

Azonban a jelentés szerint a jobb fizetés és munkakörülmények reményében ezekről a területekről számos olyan ember vándorol el a fejlett ipari országokba, akik saját országukat erősíthetnék.

A jelentés arra is rávilágított, hogy a világon mintegy 839 millió ember dolgozik napi 2 dollárnál kevesebb munkabérért. Az ILO igazgatója, Guy Rider szerint ez a szám „félelmetesen magas”.

A jelentés „reménykeltő fejlődésről” számol be a 2008-as válságból kilábaló országok tekintetében. A fejlődő országokban 1980 és 2011 között 3,3%-kal nőtt az egy főre eső jövedelem, ugyanebben az időszakban a fejlett ipari országokban ez a szám mindössze 1,8% volt.

Ugyanakkor az egész világon emelkedett a menekültek száma is. 2013 végén a saját országukon kívül éli kényszerülők száma meghaladta a 231 milliót. 2000-től napjainkig 57 millióval emelkedett a menekültek száma. Ezeknek a menekülteknek 51%-a az Európai Unióban és egyéb, fejlett országokban él.

 


Címkék:

Még több hír