ANATÓLIAI ELSŐK (1)

„Amit városnak hívunk, nem más-e, mint az ember?” – mondta Shakespeare. Mert a városok az emberekkel léteznek. Azonban a városiasodás évek alatt azt okozza, hogy az ember eltávolodik a természettől. A lakások, üzletek és utak mellett a zöld területeknek nagyon kevés hely marad. A természetes élőhelyek eltűnésével nagyon sok élőlény is elhagyja a városokat, és más lakhelyet keres magának. Talán csak a madarak azok, amelyeket nem tudunk előzni lakhelyükről. A városi élet őket is befolyásolja, de még így is szabadon repülhetnek és letelepedhetnek, ahol akarnak, mert az ég az övék.

Azonban elgondolkodott-e már azon, hogy hova mennek a madarak, amikor besötétedik? Van-nekik is otthonuk, ahol biztonságban élhetnek? A fák odvaiba mennek, vagy az ágakon húzódnak meg? Ma a korábban példátlan anatóliai madár palotákról és házakról beszélünk.

A madárházak az emberi irgalmasság legszebb példái. A lelkiismereten és irgalmasságon kívül milyen más érzés hajthatja az embert, hogy a kis élőlények védelmére menedékhelyeket építsen? Az első galambházakat időszámításunk előtt 800 évvel vájták a sziklákba. Írásos források szerint Mezopotámiaban, majd később különböző országokban és kultúrákban is léteztek madárházak. A hellén és római korban torony formájú galambházakat építettek. Türkisztánban Aslan Baba türbéjében, Pakisztánban Lahor várában, Indiában a Vörös-toronyban és a Tadzs Mahalban is vannak madárházak, de mi kifejezetten az Anatóliában madarak számára épített házakról akarunk beszélni.

Mint korábban említettük, a világ más civilizációi is építettek házakat a madaraknak,de Anatólia madárházai mások. A többi kultúrával ellentétben nem azért építették őket, hogy megkönnyítsék a madarak vadászatát vagy más módon történő kihasználását. Csak azért készültek, hogy menedéket nyújtsanak a madaraknak, vagyis a céljuk és a felépítésük is nagyon különböző volt. Ezeket a házakat az emberi lakásokhoz hasonlónak építették, falaikat, mint kis épület modelleket, gondos faragással díszítették. Ezért sokszor madár palotának is nevezik őket.

Az 1900-as évek elején Anatóliába érkező nyugati utazókat vagy diplomatákat mélyen megérintette, hogy az itt lakók milyen kedvesen bánnak az állatokkal. Edmondo Amicis olasz író elmondja, hogy Isztambulban a szultánok és polgárok rengeteg galambot etetnek, és a törökök védelmük alá vették a madarakat. Helmut von Moltke német marsall leírja, hogy Üsküdarban megmutattak neki egy macska kórházat, és Beyazitban a galambok gondozására kialakított helyek is vannak. Jean de Thevenot francia utazó csodálattal írja le, hogy sokan azért vásárolnak madarakat a piacon, hogy aztán szabadon engedjék őket.

Az első madárházak a szeldzsuk időszakban, a XIII. században készültek. Írott források első madárházként a sivasi Sifaiye medresze madárházát említik. Az oszmán birodalom idején nagy hagyománya volt az alapítványoknak, így egyre több madárház is készült, főként az akkori fővárosban,Isztambulban. Valójában minden ember számára épült épületben volt madárház is, ahol a madarak biztonságban érezhették magukat, és menedéket találhattak az időjárás viszontagságai elől. Olyan helyet választottak a madaraknak, amit nem égetett a nap, nem fújt a szél, nem érintett a fagy. A madárházakat magasra építették, és mindegyik egy-egy építészeti dokumentum.

Az anatóliai emberek az elkészült épületek mellé kis vizesmedencéket is készítettek, hogy az állatok ihassanak, vagyis fontosnak tartottak mindenképpen élőlényt. De Bursában van egy olyan építmény, amely a maga idejében páratlan volt a világon. Ez az építmény a XIX. században épült a gólyák számára, és ez a világ első állatkórháza.

A török irodalom híres alakja, Ahmet Hasim így írja le ezt az épületet, a Gurabahane-i Laklakan-t: „Nem tudom, látták-e Bursát járva? A Haffaflar piac közepén van egy tér. Ez a tér azok hona, akik a sérült állatokkal törődnek. Törött szárnyú és lábú gólyák, beteg varjak élnek a nép adományából.”

Ebben az épületben hosszú éveken át a törött szárnyú gólyákat és más vándormadarakat gondozták, majd gyógyultan szabadon engedték őket. 2010-ben újra megnyitotta kapuit, most a kóbor állatok gyógyítását szolgálva.

A madárházak, melyek olyanok, mint egy-egy kis makett, kifinomult megmunkálást és esztétikát tükröznek. Ugyanakkor a viszonzást nem várva egy élőlényt védelmező emberi irgalmasság jelképei is. Az évszázadokkal ezelőtt, madarak számára készült házak egy olyan világra emlékeztetnek, amelyet mára már elfelejtettünk. Azt tükrözik, hogy nemcsak egocentrikusak, ha nem öko-centrikusak, vagyis természet központúak is lehetünk. Milyen kár, hogy a modern élet nem őrizte meg ezt a kifinomultságot, és beszennyezte az irgalmasság érzését…

Cengiz Bektas, a híres török építész „Madárházak: az összes teremtmény iránti szeretet szimbóluma” című könyvében azt írja: a madárházak lebontásának megkezdése a társadalmi értékek elvesztét, a hagyományok elfelejtését és az emberi értékek gyengülését jelenti.