Az iszlám témájában fatvát adó Macron talán imám akar lenni.

Eközben egy Charlie nevét viselő magazin a szólásszabadság bástyájának tüntetve fel magát, ugyanazokat a karikatúrákat közli.

A mai hír nemcsak a francia köztársasági elnökről szól, vagy egy diplomáciai vitáról, egy bojkottról vagy egy vicclapról.

Mai témánk Európa problémája az iszlámmal.

Ez a probléma nem korlátozódik arra, hogy a muszlim világot csak tiszteletlenséggel, feszültséggel és ellenségességgel képesek bemutatni. Európa ugyanakkor a benne élő muszlim népességet is rendőri erőszakkal, kirekesztéssel, bűnbak-kereséssel közelíti meg.

VAN EGY TÖRTÉNETEM, AMIT EL AKAROK MONDANI

Macron vitát indított azzal, hogy azt mondta: „Ma az iszlám mindenhol válságban van a világon.”

A francia népesség 9%-át kitevő 6 millió francia muszlimot, Európa legnagyobb muszlim kisebbségét is megbékítendő, azt mondta: megmenti az iszlámot a külföldi befolyástól.

Amellett, hogy a Samuel Paty francia tanár óráján bemutatta a Mohammed prófétáról készült karikatúrákat, amiért később a 18 éves csecsen állampolgár. Abdullakh Anzorov meggyilkolta, Macron középületek falán is megjelenítette ezeket a karikatúrákat, azzal érvelve, hogy így védi a vallásszabadságot betiltó Franciaország „világiasság” alapelvét.

Nem ez az első háború, amit Macron és miniszterei az általuk „iszlám szélsőségességnek” és „iszlám radikalizmusnak” nevezett fogalom ellen indítanak.

Olyan szinten azonosítják az iszlámot az erőszakkal és terrorizmussal, hogy már a halal árucikkeket is a Franciaország egysége elleni támadásként értelmezik.

„Mindig is megdöbbentett, hogy egy szupermarketbe lépve az egyik csoport élelmiszereit az egyik oldalon, a másik csoportét a másik oldalon látom. Szerintem így kezdődik a szektás gondolkodásmód.”

Az iszlám nincs válságban.

Azonban a nagyrészt muszlimokból álló társadalmak válságfolyamaton mennek át.

Ezen válságok pedig nagyrészt a Nyugat által évszázadokon át fenntartott gyarmatosítás következményei.

Néhány közülük a Franciaország és szövetségesei által a közelmúltban kirobbantott háborúk, merényletek és puccsok eredménye.

Mások a rossz vezetés, vagy a Párizs és szövetségesei által támogatott vezetők miatt következtek be.

A „külföldi befolyástól” való megmentés javaslata a legenyhébb vélemény szerint is értelmetlen, mintha csak az iszlám egy Danone-gyárban készült volna, és most ismét francia lenne.

Macron úr a Jemenben vagy Líbiában használt fegyverek megvásárlására az Öböl-országokból érkező dollármilliárdokat tekintve viszont kedvezőnek tartja a külföldi befolyást.

Vagy a muszlim játékosokat a PDG futballklubnak megvásárolva, globális erővé téve azt…

De ha az iszlámra kerül a sor. Macron úr abban hisz, hogy „francia módra” kell a dolgokat csinálni.

Valójában ez a soviniszta, tévelygő és gyűlölettel teli mondás számos elemből tevődik össze.

Először is, Macron erősíteni akarja saját és pártja pozícióját a 2022-es választások előtt.

Ez pedig azzal teszi, hogy megadja a szélsőjobbnak, amit akarnak.

Emellett az Iszlám elleni háború, a bűnözés és bevándorlás témájához való kemény hozzáállása, a francia típusú világiasság feltétlen védelme eltereli a figyelmet a problémás gazdaságról, a tévesen kezelt koronavírus-járvány válságról, a rendőri erőszak ellen kihívást intéző „Black Lives Matter” mozgalomról, az emelkedő munkanélküliségről, az egyenlőtlenségről vagy a sárgamellényesek mozgalmáról.

Ehelyett Macronnak azon kellene igyekeznie, hogy megmentse a muszlimokat az egyre növekvő hátrányos megkülönböztetéstől, ami az állítólagos „Szabadság, egyenlőség, testvériség” országában éri őket.

Az, hogy csak 2019-ben 54%-kal nőtt a muszlimok elleni gyűlölet-bűncselekmények száma, a Franciaország saját muszlim népességének öltözködésére hozott tilalmak, a mecsetek bezárása, az imámok kiutasítása, a muszlim szervezetek és egyének iránti elnyomás is mutatja a helyzet súlyosbodását.

Azonban Franciaország problémája az Iszlámmal nem korlátozódik csupán Macronra.

Ha az iszlámról van szó, a világnak az „etikett szabályait” ajándékozó ország úgy viselkedik, mintha sosem hallott volna etikettről.

És nem Macron az első vezető, aki próbálja „megmenteni az iszlámot”.

Franciaország 200 éve a gyarmatosítás problémáját éli meg Mohammed próféta követőivel.

Mikor Bonaparte Napóleon 1798-ban meg akarta szállni Egyiptomot és Palesztinát, a terve az volt, hogy hívő muszlimnak állítja be magát és seregét, akik azért jöttek, hogy a muszlimokat és az iszlámot a mamelukoktól megmentse.

A terv azonban kudarcot vallott.

Miután seregei különböző bűncselekményeket követtek el, az egyiptomiak és palesztinok fellázadtak ellenük, és vesztesen zavarták vissza Franciaországba Napóleont.

Rögtön ezután Franciaország a gyarmatává tette Algériát.

Károly francia király algériai útjának egyik kihirdetett célja az volt, hogy „Algériát visszanyerje a kereszténységnek”.

Franciaország bezáratta a mecseteket, fegyverrel kényszerítve templommá alakításukat.

Amikor a helyi lakosság fellázadt ellene, lemészárolták őket, több mint másfél millió algériait öltek meg vagy hagytak éhen halni.

Franciaország népirtó múltja természetesen nem korlátozódik Afrikára vagy a közel-keleti muszlimokra, a Karib-tengertől Délkelet-Ázsiáig terjed.

A XVIII. század után ebben a térségben milliókat ítéltek halálra Párizs globális „civilizáló küldetésének” eredményeképpen.

Napjainkban Franciaország általa „kulturális harcnak” tartott helyzetben van.

A gyarmatosítás az 1950-60-as években véget ért.

Franciaország a korábbi gyarmatokról, Észak- és Nyugat-Afrikából számos muszlim bevándorlót és leszármazottaikat fogadott az országba.

Nézzük csak az ország leghíresebb focistáit, zenészeit vagy színészeit, Franciaországban könnyű különböző bőrszíneket találni.

De az ország fehér, keresztény vagy nagyrészt szekuláris többsége kétséggel szemlélte, hogy a bevándorlókat teljesen asszimilálódnak vagy franciává válnak. Ennek eredményeként a muszlim vagy általánosságban arab, fekete vagy nem fehér franciák ellen nyílt ellenségesség és hátrányos megkülönböztetés áll fenn.

Ma a Charlie Hebdo vicclap is pontosan erre a kulturális harcra játszik.

A Franciaországon kívül élők nagy része először hallotta ennek a lapnak a nevét a párizsi szerkesztőség elleni 2015-ös támadáskor.

A támadás 12 ott dolgozó ember életét követelte.

Ma pedig a lap Samuel Paty tragikus veszte kapcsán ismét a főcímekbe került.

Ezeknek a terroristáknak, bűnösöknek a tetteit soha nem lehet elfogadni.

Ugyanakkor ezt a lapot sem lehet a szólásszabadság szimbólumának elfogadni, vagy azt hinni, hogy a franciák szólásszabadságát és szekularizmusát védelmezi.