Modern idők és a ramadán

Mondandómat egy kínai átokkal szeretném kezdeni: „Élj meg érdekes időket”. Nem tudom, hogy a kínaiak pontosan mire utaltak ezzel, azonban ez a korszak, amely bár oly sok mindennel rendelkezik, a benne élő modern ember mégis a magányosság és értéknélküliség válságával küzd, bizonyára ilyen érdekes időknek számít.

A szánalomra méltó modern ember…

Valóban, a modern kor magányos embere szánalmasabb helyzetben van, mint a többi élőlény. A modern ember, fellázadva a természet, hagyomány, vallás, értékek, mindenféle korlátozás ellen, csupán az értelem tekintélyének engedelmeskedve, szinte istenséggé lett nyilvánítva. A mesterséges intelligenciával és más törekvésekkel keresik a halhatatlanságot. Azonban az ember nem teremtett isteninek. Mulandó, azaz halandó.

Nem tudom, hogy létezett e történelem során más olyan korszak, mint a mai, ahol egyszerre élték meg a modern emberéhez hasonló korlátlan vágyak miatti ürességet, a tömegeken belüli magányosságot, a számtalan lehetőség közötti reménytelenséget.

A modern ember… a fogyasztói társadalom rabszolgája. Egy olyan lény, amely a természetet, vagyontárgyakat, elveket, értékeket, hagyományokat egyszer használatossá teszi és elfogyasztja.

Nem létezhetne egy olyan időszak, amely kiszabadítja az embert a mindent elfogyasztó önzésből, hogy megálljon egy pillanatra, és Necip Fazıl kifejezésével élve „Karjaimat ollóként kitárva felkiáltanék, hogy álljon meg a tömeg ebben a zsákutcában” – felrázza és magába fordítja őt? Egy olyan időszak, amely alkalmat kínál az önvizsgálatra? Ha valaki feltenné a kérdést, hogy vajon létezik-e ilyen hagyomány a vallások, ideológiák, eszmék között, akkor a ramadán hava pont egy erre adott válasz.

A böjt jelentése

Ami a modern embert kimenti az ebből a válságól, az önzésből és magányból, az, hogy ha nem csak magának él. Nem változtat mindent a saját élvezetének tárgyává. A ramadán minden cselekményével és tilalmával azt szolgálja, hogy az ember önvizsgálatot tartson.

Ma az emberiség három alapvető problémája az igazságtalanság, az osztozkodás hiánya, és az arra való képtelenség, hogy együtt éljenek a különbségekkel. Ramadán hava egy olyan hónap, amely önmagában megszüntetheti ezeknek a hiányosságoknak az egészét.

Minimálisan a böjtölés azt jelenti, hogy az ember meghatározott időpontok között semmit sem eszik és iszik. Mi több, megfosztva magát minden testi jótól, ráébred mindezeknek a javaknak a jelentőségére.

A böjt az ember fogyasztói rabszolgaságától való megszabadulásának és felszabadulásának egyik másik neve.

Ramadánkor nem csak a gyomor böjtöl. A nyelvünk, az elménk, a viselkedésünk is. A ramadán az egész testünknek, minden atomunkkal a rossztól való megtisztításának hónapja.

A böjt mindenekelőtt a szív tisztasága. Az ember szívének méregtelenítése attól, hogy folyamatosan többet akarunk annál, mint ami másnak van. Egy ellenméreg arra, hogy bár mindenünk megvan, mégis telhetetlenek vagyunk és nem tudunk elégedetté válni.

A megosztás és nyugalom hava…

A ramadán a nyelvek, rasszok, színek, ideológiák, vallások felett álló osztozkodás, egység és együttlét hónapja. Az iszlám talán az egyetemlegesség legesztétikusabb megnyilvánulása. A muszlim társadalmak hagyományos iftár-vacsorákra való meghívásai idején, a felállított vacsorázó sátrakban senkitől se kérdezik meg, hogy miféle ember. Yunus szavaival kifejezve „A Teremtőért szívesen látják a teremtményt”.

Az iftár-vacsorák egyetemes üzenete és egyesítő hatása a nem-muszlim társadalmakban is érezteti magát. Ezeken a helyeken a muszlim közösségek a szomszédaikkal, a nem-muszlimokkal is megosztják az iftár-vacsoráikat. Ehhez az egyetemes üzenethez néhány állam is csatlakozik. Minden évben az Fehér Házban és néhány nyugati állami hivatalban is rendeznek iftár-programokat.

Emellett a ramadán az egyik legnépszerűbb időszak, amikor a törökországi civil szervezetek az országon belül és azon kívül is a legtöbb segítséget nyújtják, az egész világon megörvendeztetik az árvákat, elhagyatottakat, szükséget szenvedőket. A rászorulók szükségleteinek kielégítése az adományokkal nem csak egy jótétemény, önkéntes cselekedet. Ezen túlmenően ezek rendkívül nagy hozzájárulást jelentenek a világ békéjéhez azáltal, hogy megakadályozzák, hogy a nincstelenségnek kitett emberek a rablás, lopás, fosztogatás, terrorizmus rossz útjaira tévelyedjenek el. Mert az adás, a segítség képessége az alapja annak, hogy az ember békében, nyugalomban élhessen. Annak ellenére, hogy nem a leggazdagabb ország, jövedelmeihez viszonyítva Törökország nyújtja a legtöbb segítséget, és ezzel nem csak a nincsteleneknek segít, hanem a nyugalomhoz és a békéhez is hozzájárul.

A statisztikák azt mutatják, hogy a bűncselekmények mértéke is ramadán idején a legalacsonyabb.

Az emlékezés, barátkozás, kibékülés hónapja

Törökországban komolyan megélik a ramadánt. Iftár-vacsorák, szahur-reggelik, teravih-imák, az Elrendelés éjszakája és az ehhez kapcsolódó programok, meghívások, ünnepségek, a szahur idejének dobosai, versszavalások… Ezek a programok az egész társadalmat átölelik. A ramadáni programokhoz nincsen fogható. Talán ez is az oka annak, hogy nemzetünk azon kevés népek közé tartozik, amely mások nélkül is meg tudja valósítani önmagát.

A ramadán az emlékezés, barátkozás, kibékülés hava. Nem csupán az élőkre, hanem ugyanekkor különösen az ünnepet megelőző napokon a temetőkbe való ellátogatás ideje is. A temetőkbe való látogatás az elhunytakon túl talán még többet jelent az élők számára. Sezai Karakoç költő szavaival „Temetőkből felemelkedő tavasz”-ként éljük meg. Ezek a látogatások emlékeztetnek minket az evilági élet mulandóságára, és helyére teszi a világegyetemben elfoglalt ontológiai pozíciónkat is. Triviálissá teszi azokat a bennünk dúló kolosszális problémákat, amelyektől nem tudunk szabadulni, a tárgyakat amelyeket nélkülözhetetlennek látunk, azokat a dolgokat, amelyeket hajszolunk… A temetők látogatása minden alkalommal helyreteszi a nézőpontunkat, perspektívánkat.

A ramadán ugyanekkor a haragosok kibékülésének, a sértődések hátrahagyásának hava is. A szomszédok, rokonok és barátok meglátogatásának ideje. Az ünneplések, az ünnepi látogatások enyhítik a modern ember magányosságát, a barátságra, beszélgetésre való sóvárgását. Milyen boldog is lehet Törökország, hogy egy statisztika szerint az emberek 84 százaléka az ünnepek során rokonlátogatásra megy, meglátogatja a hozzá közelállókat.

Mondandómat hagy fejezzem be egy javaslattal: a ramadán havát fel kellene venni az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, mert a modern embert megszabadítja a láncaitól, felszabadítja, azon áldásos hatása miatt, hogy nagyobb érzékenységre tanít a környezet, társadalom, más élőlények, a természet iránt, és mert hozzájárul a nyugalomhoz és a világ békéjéhez. Vagy ha a világ békéjéhez való hozzájárulásért mást is díjaznak, mint személyeket vagy szervezeteket, akkor erre a ramadán hava a legmegfelelőbb.

Legyen áldott ramadánjuk és ünnepük...