A Török Köztársaság kikiáltása

Mustafa Kemal Paşa még az Erzurumi Kongresszus idején bejelentette, hogy a kormányzat módja a köztársaság lesz, s a Törökországot 1920. április 23. óta vezető török nemzetgyűlés (TBMM) kormánya a nemzeti szuverenitás alapjaira támaszkodott. Nevének kimondása nélkül köztársasági kormány volt. Az 1921. január 20-i alkotmány kimondta, hogy a hatalom feltétel és fenntartás nélkül a népé. Ez azt mutatja, hogy az új rendszer egy kikiáltás nélküli köztársaság volt.

A köztársaság kikiáltásának útjában a legnagyobb akadály a szultanátus volt, ám 1922. november 1-i megszüntetésével ez is elhárult.

A nemzeti forradalom győzelmekor szolgálatot teljesítő TBMM első ülésszakának tagjai az új választásokról döntést hozva feloszlatták magukat (1923. április 1.). A választások után a TBMM második ülésszaka megkezdődött. Az újonnan alapított nemzetgyűlés megszavazta a Lausanne-i békeszerződést. Ezzel teljessé vált a nemzeti függetlenség.

1920. április 23-án a TBMM hivatalba lépésekor még nem volt meg az új török állam neve. A kormány a Törökország nemzetgyűlésének kormánya nevet viselte, a nemzetgyűlés elnöke egyben kormányfő is volt. Ebben a rendszerben az államfői pozíció üresen maradt. Szükségessé vált a politikai rendszernek megfelelő államforma megtalálása. A forradalom idején, a rendkívüli körülmények között létrejött nemzetgyűlési kormány már nem volt működőképes. Ebben a rendszerben a Miniszterek Tanácsa minden tagját külön megszavazták. Ez a helyzet pedig megnehezítette a kormányalakítást.

1923. október 25-én a kormány lemondása miatt válsághelyzet alakult ki. Ez alkalmat adott Mustafa Kemal Paşa számára a köztársaság kikiáltására. Mikor 1923. október 28-án estig nem sikerült kormányt alakítani, Mustafa Kemal Paşa a Çankaya palotában bejelentette barátainak: „Holnap kikiáltjuk a köztársaságot!” Aznap éjjel Ismet Pasával az 1921-es alkotmány egyes pontjait megváltoztatva törvényjavaslatot készítettek. A javaslatban szerepelt,hogy Törökország államformája a köztársaság, s a TBMM-ben elhangzó beszédek után elfogadták a köztársaság kikiáltását. A köztársaságot éltető kiáltások és taps közepette kikiáltották a köztársaságot (1923. október 29).

Ezt követően sor került a köztársasági elnök választásra. A titkos szavazáson mind a 158 képviseló szavazatát megkapó Gazi Mustafa Kemal Paşa a TBMM szavazataival a Török Köztársaság első köztársasági elnöke lett. Mustafa Kemal beszédében kiemelte: a Török Köztársaság boldog, sikeres és győztes lesz. Így értek véget az állam nevével és formájával kapcsolatos viták. Megoldódott az államfő-választás kérdése, rendezték a kormányalakítás módját. Eszerint a köztársasági elnök nevezte ki a miniszterelnököt, aki kiválasztotta a minisztereket és a köztársasági elnöknek nyújtotta be jóváhagyásra. Ezzel a nemzetgyűlés kormánya helyett parlamenti kormány alakult ki. Az első kormány alakítására Ismet pasa kapott megbízást. Ezzel új korszak nyílt a török nemzet történelmében.

A köztársaság kikiáltása és a „hatalom feltétel és fenntartás nélkül a népé” alapelv a leghatározottabban helyet talált az államvezetésben, és kirajzolta a demokráciához vezető utat.

Atatürk azon a véleményen volt, hogy a köztársaság kikiáltásával a demokrácia minden szabályát alkalmazni kell, ha eljön az ideje. Fő célja volt, hogy a török nemzet tetszése szerint használhassa politikai jogait, s a többségi demokrácia vezesse az országot. A sokpártrendszerre való áttérésre tett két kísérlet Atatürk idején is ezt mutatja, azonban a nagy reformok időszakában az ellenzéki pártok a jó szándék ellenére a hozzájuk csatlakozott reakciós erők, a köztársasági rendet megdönteni próbáló opportunisták titkos tevékenységének színterévé váltak. Ezért ebben az időszakban, amikor a körülmények még nem voltak megfelelők, a többpárti rendszer kialakítását muszáj volt későbbre halasztani.

Ebből a szempontból Atatürk időszakát és az ekkor fennálló egypártrendszert olyan időszakként értelmezhetjük, amely lebontotta a Törökország előtt a demokráciához vezető úton fennálló akadályokat, s ennek érdekben kiemelkedő fontosságot tulajdonított a nép politikai és társadalmi nevelésének.