Mi múlik a június 24-i választásokon?

Kevesebb, mint 4 hét múlva, június 24-én a török szavazópolgárok az urnák elé járulnak, hogy új köztársasági elnököt és parlamentet válasszanak. Több politikai és gazdasági ügy is múlik ezen, ugyanis a választás vezeti be az új elnöki rendszert Törökországban.

Az új rendszer, melyet tavaly népszavazás keretében fogadtak el, elnöki kormányzati rendszer lesz, unitér állammal. Nem lesz szövetségi állam, de más, mint az amerikai rendszer. Közelebb áll a francia elnöki rendszerhez, de nem lesz miniszterelnök, tehát attól is különbözik. Az új rendszer a hatalom szétválasztását hangsúlyozza, a törvényalkotó, végrehajtó és igazságügyi szerepét. A parlament hozza a törvényeket és felügyeli a kormányt. Az elnöknek teljes hatalma lesz a kabinet felett, de elszámolással tartozik a nép felé. Az igazságügy pedig független ér pártatlan lesz. Ez megvédi Törökország stabilitását a gyenge koalíciós kormányoktól.

Több jelölt is versenyben van az elnöki pozícióért. Nem meglepő módon a vezető jelölt a jelenlegi köztársasági elnök, Recep Tayyip Erdoğan, aki bőven vezet minden versenytársa előtt. Biztos, hogy nyerni fog az első fordulóban. A török szavazók közötti népszerűségét nézve, Erdoğan az elmúlt 16 évben a legnagyobb bizalmat élvező politikus maradt, széles körül szolgáltatási portfólióval és jelentős szociálpolitikai változásokkal.

Ez a bizalom az eddigi teljesítményén alapul. Sok más között újjáélesztette a tetszhalott török gazdaságot, csaknem háromszorosára növelte a török GDP-t, megnyitotta Törökország a világpiacok előtt, több tucat új egyetemet és kutatóközpontot alapított, véget vetett a katonai gyámkodásnak és elismerte a kurdok, aleviták, örmények és más csoportok jogait, akiket korábban stigmatizáltak és elnyomtak. Szembeszállt a 2007-es és 2010-es puccskísérletekkel és meghiúsította a FETÖ terrorszervezet 2016. július 15-i puccskísérletét is.

Erdoğan politikai filozófiájának mindig is része volt, hogy diszkrimináció nélkül nyújtson szolgáltatást, és elismerje az emberek identitását és kulturális hagyományait. Ez az új választási kampányban is tükröződik, ez az, amivel ellenfelei elé kerül. Egy jobbközép politikai párt vezetőjeként a társadalom minden tagját próbálja átfogni, nem pedig etnikai, területi vagy ideológiai vonalak mentén épít ki egy szűk bázist. Nem mindenki ért egyet politikájával, de népszerűsége egyértelműen átfogja a társadalmi és politikai spektrumot.

Ezzel ellentétben ellenfelei Erdoğan-ellenes stratégiával vezetik kampányukat, szembeszállva mindennel, amit ő képvisel, és elutasítva mindent, amit ő mond, a győzelem érdekében. Ez soha nem működött a múltban, s nem fog működni június 24-én sem. A török szavazóknak elég tudásuk és bölcsességük van, hogy észrevegyék az olcsó politikai fogásokat vagy irreális ígéreteket, és a szavazók nem mozdíthatók ki, mert ismerik a játszmákat.

Ez az, amit a nyugati média figyelmen kívül hagy minden törökországi választás alkalmával. A közvélemény-kutatók Erdoğan küszöbön álló bukását jósolták, de ő egyre csak győz. Az ellenzéki figurákat új és alternatív hangokként népszerűsítik, de nem értik a török társadalom társadalmi és politikai dinamikáját. Szinte kivétel nélkül félrevezetik olvasóikat, eltorzított képe mutatva be Törökországról, ezért nem képesek felmérni és előre jósolni a török választásokat sem. Félreteszik az aktuális irányzatokat, beleértve Erdoğan széle bázisú támogatottságát is, és a marginális hangokat jelenítik meg fő irányzatként. Ez pedig nem szolgálja az újságírás érdekeit.

Nem az a jó vagy racionális újságírás, ha mindent, ami Erdoğan-ellenes, jónak és ésszerűnek mutatnak be. Az a politikai aktivizmus. Erdoğan hozzá van szokva az effajta rágalomhadjáratokhoz, és jól tudja kezelni, ahogy a múltban is tette. Egyes elemzők erős vezetési stílusát és politikai dominanciáját „autokráciának” mutathatják be, de még ez az olcsó propaganda sem ér el semmit, mert az egyszerű polgárok nagyon is tudják, hogy mit tett értük Erdoğan.

Kíváncsi vagyok, hogy a következő napokban a környezettudatos nyugati újságírók hogyan reagálnak Erdoğan elnök egyik választási ígéretére, mely szerint 30 közepes és 5 nagy városi parkot, a „nemzet kertjeit” hoznak létre. Ígérete részeként Erdoğan az isztambuli Atatürk repteret, amely felfüggeszti működését az új reptér idei megnyitása után, közparkká alakítják. Ez az új park, amely több mint 11,7 négyzetkilométeren terül el, háromszor akkora lesz, mint a New Yorki Central Park, és nyolcszor akkora, mint a londoni Hyde Park. Kétségkívül a legnagyobb városzöldítési projekt Törökország történelmében. A legvalószínűbb, hogy a nyugati média félremagyarázza vagy figyelmen kívül hagyja ezt a projektet is, és a következő négy hétben is az újságírásnak álcázott politikai aktivizmust folytatja.

Az úgynevezett Törökország-szakértők Erdoğant támadják és az ellenfeleit népszerűsítik. Legyen. De akkor tegyék legalább valamilyen szintű hitelességgel, becsülettel és tényekkel. Ítéletnapi forgatókönyvek felvázolása a török gazdaságról, a PKK terroristáinak dicsőítése, a gülenisták mosdatása és Erdoğan esküdt ellenségeinek alaptalan vádjainak hangoztatása – mindez nem fogja a török szavazókat elriasztani attól, hogy június 24-én Erdoğanra szavazzanak, ugyanakkor ismét megnyilvánítja, hogy milyen mélyre süllyed a nyugati újságírás és politikai elemzés, ha a téma Törökország.

A június 24-i választások fontosak Törökország politikai stabilitásának fenntartása, gazdasági fejlődése és általános biztonsága szempontjából – mindezek pedig nemcsak Törökország, hanem a Közel-Kelet, Európa és az Egyesült Államok számára is fontosak. NATO-tagországként Törökország ereje szövetségeseinek erejét is jelenti, s a Törökországra irányuló fenyegetéseket a többi NATO-tagországnak is fenyegetésként kellene értékelnie.

Akárhogy is, a török szavazók, és nem valami médiaszervek vagy érdekcsoportok fogják meghozni a végső döntést június 24-én, saját akaratuk és döntésük alapján.