A szív nyelvét beszélni a jelentésvesztés korában

Az Ethnologue, a világnyelvek online forrása szerint több mint 7.000 élő nyelv létezik a világon. Egyeseket emberek százmilliói beszélnek, másokat sokkal kisebb közösségek. A világ lakosságának több mint a fele mindössze 23 nyelven osztozik. De minden nyelv célja és szerepe ugyanaz: gondolatokat, érzéseket, jelentést adni át az emberek között. A nyelvek rendkívül színes világában kifejezzük gondolatainkat és érzéseinket, hogy mondjunk valamit saját magunknak és a többi emberi lénynek. Szavakkal és mondatokkal fejezzük ki cselekedeteink értelmét. Ideális esetben racionális kommunikáció útján rendezzük a köztünk lévő különbségeket. De mindig lehetővé teszi-e gondolataink megfelelő kifejezését az, hogy egy nyelvet beszélünk?

Vannak olyan esetek, amikor az, hogy egy nyelvet beszélünk nem segít az ütközések és konfliktusok rendezésében. Ilyenkor van szükségünk magasabb szintű nyelvi kompetenciára ahhoz, hogy embertársaink elméjét és szívét elérhessük. Itt lép be Dzseláleddin Rúmi, amikor azt mondja: „Jobb, ha a szív azonos nyelvét beszéljük, mintha egy lenne az anyanyelvünk.” A nyelv által kifejezett jelentőségteljes gondolatoknak akkor van értelmük, ha nemcsak az elmét érik el, hanem a megszólított szívét is. Akkor van hatásuk a lélekre és az elmére is, ha a szív nyelvén mondjuk őket.

A szív nyelvén mondott szavakat csak akkor lehet meghallani, ha egy másik szívből jönnek. Ez azt jelenti, hogy szívünket tanítani kell arra, hogy más szívekhez beszéljen. Rúmi hisz abban, hogy minden emberben megvan az a képesség, hogy ezt a nyelvet használja. Valójában az Iszlám intellektuális hagyománya szerint a szív éppoly fontos, mint az elme vagy az intellektus. A szív nemcsak az érzések és érzelmek helye, hanem a gondolatok, eszmék és jelentések tárháza is. A modern filozófia egyik súlyosan megfizetett hibája az volt, hogy az ember szívét, az áldott és valódi tudás székhelyét, pusztán szentimentális és lélektani központtá akarta tenni.

Az elme és a szív nem ellenségei egymásnak. Épp ellenkezőleg, ezek alkotják és teszik teljessé az emberi ént. Bármelyik nélkül az ember tökéletlen és elnagyolt. Az elme, vagy józan ész egymagában nem képes kifejezni minden gondolatunkat és érzésünket, mert nem csupán „gondolkodó gépek” vagyunk. Emberi lények vagyunk, akiknek érzéseik vannak egymás iránt, akik imádkoznak, sírnak, szeretik a szépséget, és akik elgondolkodnak mulandó, evilági létezésünk értelméről.

A szív önmagában nem elegendő gondolataink egyértelmű és logikus kifejezésére. A szív és az elme együtt adja az integrált ént – azt az ént, amely egyszerre szemléli a világot a racionális elvek és transzcendentális értékek szemén keresztül. Elménkkel és nyelvünkkel jelentést alkotunk. De egyben próbáljuk megragadni azt a jelentést is, ami a dolgok természetében rejlik. Egy mentális keretben közeledünk a dolgokhoz, hogy értelmet adjunk nekik. De az is igaz, hogy a dolgok olyan rendszerként mutatják be magukat, amelynek értelme és jelentősége van. Legalább annyira megfejtjük a jelentést, mint amennyire létrehozzuk. Ez az, ahol a szív és az elme egymásból táplálkoznak, és a valóság holisztikus megértését kínálják.

Rúmihoz visszatérve, miért részesíti előnyben a szív nyelvét a többi nyelvvel szemben? Az ok egyszerű, de nagyon fontos. Az azonos nyelvet beszélő embereknek meglehetnek a saját elképzeléseik, de a szív nyelve legyőzi a kicsinyes különbségeket, és a tökéletesség magasabb szintjére emeli az emberi lények megértését. Minél magasabbra érünk, annál mélyebb a megértésünk. És nem a feldolgozatlan információ tömege, hanem a mélyebb megértés az, ami az intellektuális érettség, hit, erény és irgalmasság magasabb szintjére juttat minket. Ezek az értékek és alapelvek azok, amelyek a legjobbat hozzák ki ember voltunkból.

És ez magyarázza Rumi általános népszerűségét és elismertségét annak ellenére, hogy egy bizonyos nyelven írta időtlen költészetét, egy adott időben és helyen. Mind minden bölcs, ő is a dolgok univerzális és maradandó jelentése felé tör a közvetlen jelentés helyett. Inkább a jelentést keresi, mint a formát, de közben az utóbbit sem hanyagolja el. Hiszen ő olyan költő, aki képes kifejezni a legmélyebb jelentést csodálatos költészetével és lenyűgöző történeteivel. A jelentésre alapoz, mert tudja, hogy a jelentés az, ami maradandó. És a jelentés az, ami felszabadít.