Felejthetetlen élmények az Észak Ciprusi-török Köztársaságban

               Ma is nagyon meleg volt, úgy 25 fok. Délután háromra hazaértünk, felderítettük a tengerpartot, be is gázoltunk a vízbe. Sokan közülünk fürödtek a 22 fokos vízben, köztük Gabi asszony is, a 89 (nem tévedés!) éves pozsonyi útitársunk.

            Az utolsó előtti napon indulás reggel fél kilenckor, cél Karpaz, a sziget csücske. Közben egy kitérő, szerpentines úton felfelé KANTARA várába 630 m tengerszint feletti magasságban. A várat a bizánciak emelték Ciprust érő arab támadások idején a X. század körül. Nagyjából 100 lépcső vezet felfelé, jól van megoldva, néhány lépcső után terasz, aztán újra lépcsők. A kilátás szinte végtelen, a vár építésekor is szem előtt tartották ezt,  nagy területet tudtak innen belátni úgy a tenger, mint a szárazföld felé.

            Útközben minden faluban új mecsetet látni. Ezen a részen maradtak görögök, békésen élnek egymás mellett a törökökkel. Karpaz a „palacsintasütő” formájú sziget csücske: itt van a ciprusi-görögök legnagyobb búcsújáróhelye, a Szent András monostor, jelenleg restaurálják.  A helyet máig nagy tiszteletben tartják úgy a ciprusi- törökök, mint a ciprusi-görögök.

            A hagyomány szerint útban a Szentföldre Szent András megállt a mai Karpaz helyén, botjával a sziklára ütött és onnan víz fakadt. A víznek gyógyító erőt tulajdonítottak, miután a hajó kapitánya, aki vak volt az egyik szemére,    megmosva vele szemét, visszanyerte látását. Ezt követően vált a forrás   zarándokhellyé.  A templom és a kolostor a XVIII. században épült és a főépület 100 évvel később. A tömeges zarándoklat viszonylag új keletű, a XX. században kezdődik. A legenda szerint az anatóliai Maria Georgiou fiát 1895-ben elrabolták. Tizenhét évvel később az asszonynak álmában megjelent Szent András és azt mondta neki, hogy a kolostorban imádkozzon fia visszatéréséért. Az anatóliai asszony átkelt egy zsúfolt hajón a ciprusi szigetre és útközben elmondta egy fiatal dervisnek az útja célját, akit egyre jobban érdekelt a történet. Megkérdezte az asszonyt, volt-e a fia testén valamilyen jel. Az asszony elmondta, milyen anyajegyek voltak a fia testén. A dervis levette ruháját, hogy felfedje a jegyeket, amelyek megegyeztek az asszony által elmondottakkal, így anya és fia újra egymásra találtak

   A határátkelő helyek megnyitása után növekedett a zarándokok száma. A kolostor nagyon lepusztult, az utóbbi években az ENSZ pénzügyi támogatásával megkezdték a felújítást.

            Vadon élő szamarak vártak bennünket a busznál. Vittünk nekik almát, de a narancsot és a kiflit is megették, rendkívül szelídek, csak az ennivaló érdekelte őket. A sziklából fakadó csodatévő vízzel megtöltöttünk egy palackot, az íze nem volt jó. Veronika szerint meg kell vele este mosni az arcunkat, ezt meg is tettük, biztosan jó hatása lett, mert szeretettel gondolunk azóta is  Karpazra.

            Innen az Aranypartra mentünk a visszafelé vezető úton, begázoltunk a tengerbe, kristálytiszta volt a víz. A sziget ezen része valóban az érintetlen természet. Itt nincs semmi luxus, pl. térkővel lerakott sétány, de vannak napozóágyak és napernyők, a „pórnép” is beteheti a lábát, príma homok az egész szakaszon, előttünk a végeláthatatlan tenger, mögöttünk hegyek. Itt a teknősök költőhelye is. A buszból néztem a földeket, nagyon gondosan művelik, modern gépet viszont nem láttunk. Konkrét adatokat nem tudtunk meg a mezőgazdaságról, de itt eső alig esik. Ahogy olvastam, főleg gyümölcsöt és zöldséget termesztenek, pl. görögdinnyéből három termést is szüretelnek. A földek most fel voltak szántva, vagy csak lazítva.