A történelemben, ma

A mai nap történelmi évfordulói.

1349497
A történelemben, ma

 

1922  február 2.-án, James Joyce születésnapján megjelent az “Ulysses” című regénye, amelyet először négy éven át sorozatként adtak ki egy napilapban.

 

 

 

 

 

 

 

1982 február 2.-án történt a hamái mészárlás. Felkelés tört ki Hamában a puccsal hatalomra került Háfez el-Aszad ellen. Tüntetőkkel szemben vetették be a hadsereget, napokon át bombázták a várost. Annak következtében tankokkal vonultak be a városba, és mérgesgázt is vetettek be. A Nemzetközi Amnesztia Szervezet közleménye szerint legalább 10 ezer halálos áldozata volt a hamái mészárlásnak, pedig nem hivatalos megfigyelők szerint 40 ezer.

 

 

 

 

 

1990  február 2.-án  De Klerk dél-afrikai államfő feloldta az Afrikai Nemzeti Kongresszust betiltó rendelkezéseket, és bejelentette, hogy szabadon engedik Nelson Mandelát.

                                           

 



Még több hír