A Történelemben, Ma

A Történelemben, Ma

1118416
A Történelemben, Ma

1870-ben kezdtek az építkezésébe a Brooklyn-hídnak, mely nagy érdeklődést kelt a New Yorkba látogató turisták között.

1917.jánuár 3-án az I. Világháború során Oszmán Birodalom meggyengülését kihasználó örmény banditák az ardahani Arab-mecsetet gyújtották fel benne 373 muszlim törökkel együtt.

1920-ban Törökország békeegyezményt kötött Örményországgal.  

1952-ben a törökországi Erzurum és Hasankale városokban történt földrengésnek összesen 69-en estek áldozatul, 299-en megsérültek.

1961-ben a “Sajtó Hirdetési Intézmény” jött létre, hogy igazságosan osszák meg az újságokba és folyóiratokba betett hirdetésekből és reklámokból származó bevételeket.

1976-ban hatályba lépett a Nemzetközi Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Szerződése, melyet Törökország 2000.augusztus 15-én írt alá. 

1990-ben 45 millió török lírába adták el İbrahim Balaban, török festőművész festményét. A “Vándorlás” elnevezésű festmény az akkori időkig eladott festmények legdrágabb volt.

2004-ben az egyiptomi Flash Airhez tartozó Boeing 737 típusú utasszállító repülőgép lezuhant a Vörös-tengerbe, 148-an meghaltak.

Ennyi volt a mai összefoglalónk,továbbra is velünk tartsanak.


Címkék: #történelem

Még több hír