ÇANAKKALE NEM BUKHAT EL, AZ EMBERSÉG NEM BUKHAT EL (11)

ÇANAKKALE NEM BUKHAT EL, AZ EMBERSÉG NEM BUKHAT EL

Vannak olyan események minden ország történelmében, amelyek nagy mértékben befolyásolják sorsát, akár az egész világ történelmét is megváltoztathatják. Ilyen a 103 éve történt Gallipoli csata is, mely megváltoztatta a világtörténelmet.

Ebben a csatában voltak olyanok, akik meg akarták szállni Isztambult, meg akarták dönteni az oszmán birodalmat, és tengeri segítséget akartak küldeni a cári Oroszországnak. Ezért Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, India és más országok katonáiból álló szövetséges államok több százezer katonájuk számára Çanakkalét tették menedékké. Minden erejükkel támadtak, hogy a tengeren áttörhessenek, ha nem tudnak átjutni, a szárazföldi védelem felé próbáltak fordulni. De hiába voltak technikailag erősebbek, a hazájukat a hit erejével védő oszmán hadsereggel találták magukat szemben.

A háború 1915. februárjában kezdődött, és decemberében ért véget. Több százezer halott, eltűnt, hadifogoly és sebesült maradt utána. Talán a történelem egyik legnagyobb fájdalma volt. Mivel a korábbi harcokban rengeteg katona esett el, ebben az ütközetben minden eddiginél fiatalabban szálltak harcba, ezért a „tizenöt évesek háborújának” is nevezik.

Abban az évben az ország számos középiskolájából vettek részt fiatalok a harcban. Galatasaray, İzmir és Konya középiskoláiból a legfelső évfolyamok nem érettségiztek, mert háborúba mentek helyette.

Akif Çanakkale mártírjainak szóló verse így írja le a háborút és a hősiességet:

Régi világ, új világ, minden ember,

szétszóródik, mint a homok, az áradat,

Hét kontinens népe áll szemben,

Ausztráliával együtt nézd: Kanada!

Más ar arcuk, a nyelvük, sokszínű a bőrük,

egyetlen a közös: egyformán vadak.

Ó, e földekért elesett katona!

Az égből ereszkedők csókolják meg tiszta homlokod!

Mily nagy, aki a hitért ontja vérét,

Csak Badr oroszlánjai voltak ily dicsők!

A háborúban, bár hivatalos feljegyzések nincsenek, az oszmán seregnek 250.000 hősi halottja volt. Ezek a mártírok általában a gimnáziumba, egyetemre járó művelt emberek közül kerültek ki. Ennyi tanult ember halála a későbbiekben nagyon súlyos gondot okozhat.

Az oszmán hadsereg mártírjai az oszmán birodalom akkori határain belül eső, vagy önként a birodalom mellett harcoló számos országból származtak, a mai Törökországon kívül a balkáni országokból, a Közel-Keletről és a Kaukázusból is.

Szeretném megosztani, amit egy idős koszovóitól, İlyas bácsitól hallottam. Az ő falujából is sokan harcoltak Çanakkalénál, de 3 katona kivételével mind hősi halált halt. A falujukba hazatérve a katonák nem tudták, mit mondjanak a többi falubélinek, akik alig várták a mártírok hazatérését, anyák, apák, gyermekek és testvérek, akik még nem tudtak a halálhírről. Nem akartak egyszerre bemenni a faluba, és így egyszerre zúdítani rájuk a gyászt és fájdalmat, ezért külön-külön tértek haza. Amikor az első veterán a faluba lépett, ahogy várta, a falubéliek megkérdezték, hol vannak a többiek. „Jönnek, jönnek” - válaszolta. Egy hét múlva hazatért a második veterán is. Őt is reménykedve megkérdezték, hol vannak a többiek. „Jönnek, jönnek” - válaszolta. Ugyanígy tett az utolsó veterán katona is. Ilyen módon készítették fel a falusiakat a gyászra és fájdalomra.

Çanakkale valójában egy olyan felkelés volt, melyben az imperializmus által elnyomott országok küzdöttek az oszmán birodalom oldalán. Hiába volt az ellenség technikailag fejlettebb, a térség elnyomott országai közösen megakadályozták, hogy átjusson. Çanakkale és később a függetlenségi háború idején az indiai, afgán és más dél-ázsiai muszlimok sem tartották vissza segítségüket. Ebben az értelemben Çanakkale legendája a remény szimbóluma az emberiség számára. Napjainkban is a globális gonosz erők hasonló megszállást folytatnak a világ számos táján. Çanakkale a legfájdalmasabb, legmegrázóbb lecke arra, hogy az ártatlan nemzetek összefogásával, mindenféle megszállás elleni lázadásával meghiúsítható az imperialisták célja. Azt fejezi ki, hogy az „oszd meg és uralkodj” elvével csak az összefogást lehet szembehelyezni.

Mindenképpen értékes szembeszállni mindenféle imperialista támadással. Ezzel együtt az is fontos, hogy ez a szembeszállás hogyan, milyen jelszóval történik. Manapság sajnos azt is láthatjuk, hogy az imperialista hatalmak ellen a gyűlölet és kirekesztés jelszavai alatt egyesülnek. Erő van abban, ha az emberek nem gyűlölik a megszállókat, és nem ilyen jelszavakat használnak ellenük. Çanakkale és az utána következő események ebben is útmutatást adnak.

Mivel Ausztrália vagy Új-Zéland történelmében nem sok háború volt, a Çanakkalei háborúnak nemzetteremtő erőt is tulajdonítanak. Törökország azonban nincs szüksége arra, hogy bármiféle háború, győzelem vagy vereség kovácsolja nemzetté, mert olyan ritka nemzet, amelynek nincs szüksége egyetlen másikra sem. Így van ez Çanakkale esetében is. 250.000 mártírja, a gyász és a fájdalom ellenére Çanakkaléból sem alkotunk másikat. Az ilyen eseményekkel szemben az álláspontunkat, történelmünk és civilizációnk álláspontját jól jellemzik Atatürk szavai: „A távoli helyekről fiaikat háborúba küldő anyák, állítsátok meg könnyeiket. Fiaitok a mi gyászunk. Békében vannak, békében alszanak. Miután ezekért a földekért áldozták életüket, már a mi fiainkká váltak.”

Az imperialista támadások elleni gyűlöletbeszéd és kirekesztés jobban korlátoz minket. Igen, nagyon nehéz. De amennyire az ilyen támadásokkal civilizációnk értékeivel tudunk szembeszállni, annyira növeljük a reményt az emberiség számára. Még ha az imperialista támadások rövid időn belül sikerre is jutnak, ha nem engedünk a kirekesztésnek, bezárkózásnak, akkor az emberiség nem fog elbukni, és a zsarnokság nem tart örökké. Az érdekközpontú, mindenféle kizsákmányolást és megszállást törvényesnek tartó kolonizációs törekvések el fognak bukni.

Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem politikatudományi karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL cikkét adtuk közre.