Erdoğan elnök: Tovább folytatjuk a nagy és erős Törökország építését

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy tovább folytatják a nagy és erős Törökország építését.

1567638
Erdoğan elnök: Tovább folytatjuk a nagy és erős Törökország építését

Erdoğan elnök és az Igazság és Fejlődés Pártja (AK Parti) vezetője élő kapcsolás útján vett részt az AK Parti sakaryai, yalovai, kırklareli, edirnei és çanakkalei 7. rendes városi kongresszusán.

„Ezen a földön, ahol több mint 1000 éve élünk, minden elért siker mögött milliók munkája és erőfeszítése, milliók vére van” – fogalmazott beszédében Erdoğan, aki hozzátette, hogy „tudjuk, még 1000 év elmúltával is sokan vannak olyanok, akik nem fogadják el, hogy ez a hazánk”.

A török elnök hangsúlyozta, hogy tudják, vannak olyanok is, akik inkább becsukják a szemüket, befogják a fülüket, megkeményítik a szívüket, csak hogy ne lássák Törökország demokráciáját és gazdaságát.

„Azt is tudjuk, hogy vannak olyanok, akik megpróbálják elfedni annak tényét, hogy az AK Parti ma Törökország 81 városában van jelen, hogy 1389 önkormányzat, 42 ezer település és falu minden szegletében, kivétel nélkül beruházások zajlanak” – mondta az államfő.

Erdoğan elnök beszédében kijelentette, hogy tovább folytatják a nagy és erős Törökország építését.



Még több hír